Csillagtúrával emlékeztek meg az egykori NDK állampolgárai arról, hogy 1989. szeptember 11-én a magyar határon keresztül juthattak a szabadságba. Huszonhét kocsin, Trabantokon, Wartburgokon, Barkasokon érkeztek Németországból, Ausztriából Budapestre. Folytatták útjukat Zánkára, ahol egykor menedéket kaptak, majd Sopronba, ahol átléphették a határt.

Indulás előtt az egykor hazánkban is jól ismert járművek Volkmar Wenzel budapesti német nagykövet rózsadombi rezidenciája előtt sorakoztak. Sok menekülő azokon jutott Ausztriába, mások minél gyorsabban akartak Nyugatra jutni, a határvidék tele volt elhagyott autóikkal.

– Magyarországnak, ellentétben más országokkal, olyan vezetése volt, amely felismerte az idők változását, a cselekvés szükségességét. Biztosította polgárainak az utazási szabadságot, csatlakozott a genfi Menekültügyi Egyezményhez, leszerelte a határzárat – hangoztatta vendégei, köztük a csillagtúra részvevői előtt a nagykövet. Méltatta az ellenzék, valamint a Máltai Szeretetszolgálat szerepét a német menekültek támogatásában, nemkülönben azt, hogy számtalan magyar segítette önzetlenül a nehéz időben a keletnémeteket. – Másként is történhetett volna, minden egyes emberen is múlt a békés rendszerváltás – fogalmazott a diplomata.

Szerdán lesz 30 éve, hogy Németh Miklós kormánya megnyitotta a határt a Magyarországra menekült sok ezer NDK-s menekült előtt, akik az NSZK budapesti nagykövetségének épületében, majd a Zugligetben és a zánkai úttörőtáborban vártak sorsukra. A rendszerváltást előkészítő kormánynak Helmut Kohl német kancellárral összehangolt döntése meghatározó tényező volt abban, hogy két hónappal később átjárhatóvá vált a berlini fal is, majd egyesült a két Németország.

168 óra