A Balaton környéki végvárak harcai az 1580-as években sem csitultak. A veszprémi, palotai, pápai magyar vitézek rendszeresen ütöttek be a hódoltságba, de a fehérvár, simontornyai, koppányi törökök sem maradtak adósok.

1582 telén Vasvárig és Körmendig törtek előre, rengeteg zsákmánnyal és fogollyal tértek haza. Válaszul Nádasdy Ferenc, Zrínyi György és Batthyány Boldizsár a következő év tavaszán Koppány környékét dúlta fel. Nem maradt el a válasz sem, 1583 nyarán ismét Körmendig száguldottak az oszmánok, közel hétszáz foglyot, köztük huszonnégy nemesasszonyt raboltak és hurcoltak el. Hiába tiltakozott az Udvari Haditanács a budai pasánál, ő elhárította a felelősséget.

Ősszel aztán Istvánffy István veszprémi kapitány 200 lovasával és 300 gyalogosával indult meg, hogy megtorolja a török támadást. A Palota melletti „Badacsonynál” szerettek volna egyesülni a palotai őrséggel, de Ormándy Péter egysége még nem érkezett meg. Ekkor kapták a hírt, hogy Ali koppányi szandzsákbég 650 lovassal már a Sió melletti (Szabad)Hídvégnél gyülekezik, hogy Veszprém ellen induljon. Istvánffy úgy döntött, a palotaiak nélkül is elébük megy. A két sereg nagyjából (Balatonfő)Kajár és Lepsény környékén találkozott.

Azonnal egymásra rontottak. A törökök hamar fölénybe kerültek, ráadásul a közeli dombokon újabb lovascsapatok tűntek fel, amelyeket a veszprémi alkapitányok, Eörsy Péter és Fekete Mátyás törököknek vélt. Azt javasolták Istvánffynak, hogy vonuljanak vissza. Szerencsére, az utolsó pillanatban kiderült, hogy valójában Ormándy Péter érkezett meg hatvan lovassal és egy század gyalogossal. A törökök ezzel két tűz közé kerültek. A második összecsapásban aztán Ali béget egy Fóthy Gábor nevű palotai vitéz letaszította a lováról, megsérült a homlokán és fogságba esett. Hasonlóan rabbá lett Szinán bég fia, Abdullah is, neki a kantárszárát vágta ketté egy magyar szablya. Hagi aga, Musztafa bolondvári dizdár, azaz várkapitány és hetvenkét török szintén a magyarok foglya lett.

De sokan elestek mindkét oldalon.

Az eset sokáig borzolta a kedélyeket, az Udvari Haditanács és a budai pasa is a másik felet vádolta béketöréssel. Ali bégtől nagy váltságdíjat reméltek a végváriak, de végül át kellett adniuk Leonhard Harrach főudvarmesternek. A bég ugyanis elég magas összeget ajánlott fel szabadulásáért: 30.000 forintot, 100 darab jó ökröt, két hátaslovat ezüstös-aranyos szerszámmal, nyolc másik hátaslovat pokróccal, egy perzsiai hosszú selyemszőnyeget, két vég arannyal átszőtt kelmét, két bokor (összesen 400 szál) kócsagtollat és két, török fogságban lévő magyar rabot, Szénhely Istvánt és Lévay Lászlót.

A pasa ragaszkodott a bég kiváltásához, és kérte a Haditanácsot, hogy 10.000 forint előleg fejében engedjék el Alit. Az összegért Ráckeve, Nagymaros, Vác, Cegléd, Nagykőrös és Tolna mezővárosoknak kellett kezességet vállalniuk. 1584. október 9-én a városok küldöttei Komáromban le is fizették a 10.000 forintnyi előleget és Alit magukkal vitték Budára. A bég azonban nem fizette ki az ígért teljes váltságdíjat, csak 5000 forintot küldött Veszprémbe. Elküldte a 10 lovat is, de ezek sánták, vagy „gonoszak” voltak. Soha többé semmit nem fizetett ezután.

A veszprémiek kisemmizve érezték magukat, és folytatták a hódoltság elleni portyáikat. Ali hamarosan elkerült Koppány éléről, 1585 őszén Isztambulba távozott. Utódja, Redzsef bég lett. Ali esete is hozzájárulhatott ahhoz, hogy 1587 februárjában a dunántúli magyar várak őrsége rajtaütött Koppányon és elpusztította azt.

‎Szibler Gábor‎ – Vitézlő Rend – török- és kuruckori hagyományőrzés