A szülő általában példa a gyermeke számára, így sokszor gyakran hasonló hivatást is választ. Így volt ez a Bogár családban is. Pedig Bogár János hóhér volt.

Volt idő, amikor a legszörnyűbb bűnök elkövetői nem csupán rácsok mögött sínylődtek hátralévő életükben, hanem a társadalom ítélete után kivégezték őket. Ez volt az a kor, amikor a halálbüntetés intézménye még létezett Magyarországon. Kovács János folyamodványt adott be az állami bakóságra, amelyre 1927-ben és 1929-ben is sikertelenül pályázott, de 1932-ben végül el­nyerte a hivatalt. Később nyíltan beszélt róla, hogy a hóhéri ambícióinak hátterében a magas fizetés áll. Kinevezésére 1932. április 23-án került sor.

Lopott, sikkasztott

Eredetileg Balatonkilitiben egy földműveléssel foglalkozó, református családban született 1890-ben. Nagyon örültek az érkezésének, mivel a szülei korábban már elveszítettek egy fiúgyermeket. A fiatal Kovács egészséges, erős fiatalemberré cseperedett, ránézésre nem is lehetett sejteni, hogy a szőke, kék szemű férfi egyszer emberek halálba segítésével fogja keresni a kenyerét. A tisztes földművesmunka azonban nem sok pénzt hozott a konyhára, így már húsz­évesen elzárásra került lopásért és sikkasztásért. Egy év múlva került a sorozóbizottság elé, ahol arra hivatkozott, hogy a családnak szüksége van a jövedelmére, ám mivel édesapja is keresőképes volt, kérelmét elutasították. A háború előtt házasságot kötött Mózsa Juliannával, akitől megszületett János fia, aki később a bakóságot is örökölte tőle. A háborúból sértetlenül tért vissza, majd eladta földjét, és a családjával Pestszentlőrincre költözött. 1919-től Budapesten fegyőri munkákat kapott, a környéken és a gyűjtőben is jó embernek tartották.

Lámpalázas bakó

Fegyőrként lett belőle az új ítélet-végrehajtó. Az első akasztásoknál a hurok sehogyan sem akart sikerülni, lámpalázas volt. A kivégzés hosszú perceket vett igénybe, és zavarában még a kalapját is magán felejtette az ítélet végrehajtásának bejelentésekor. De végül elvégezte a munkát, nem okozott csalódást. Ko­vácsnak bejött a munka, hiszen csak a fizetésért vagy az akasztásért kellett utaznia, és egyre jobb körülmények között éltek. Ám egy jelentéktelen elszámolási vita miatt kis híján megfosztották az állásától. Kiderült, hogy a fiatalkori „botlásait” nem említette a folyamodványában, márpedig egy állami hivatalnoknál a büntetlenség előfeltétel volt. Valamiért mégis elnézték neki, így maradhatott hóhér. Még ebben az évben megváltoztatta a nevét, ekkor lesz hivatalosan Bogár János. Indokai között szerepelt, hogy túl gyakori név a Kovács, és ő olyan nevet szeretne, ami egy bakóhoz illik, amiről mindenki tudja, ki a név viselője.

Az alma és a fája

Ifjabb Bogár Jánosból hentes és mészáros lett, de amikor kiderült, hogy az apja hóhér, senki sem akart neki munkát adni. Ezután kitanulta a kőművességet, ám ott sem járt sikerrel. Végül más megoldás nem lévén, apja nyomdokaiba lépett. Először mint bakósegéd, később pedig ő segítette az elítélteket a halálba. 1932 és 1942 között 34 alkalommal kellett a hóhér­nak eljárnia, és előfordult olyan is, hogy egy nap 18-szor. A növekvő halálos ítéletek száma a háború után sem csökkent, 1945 áprilisa és 1946 júliusa között közel száz kötél általi halálos ítéletet mondtak ki. Id. Bogár János 1944-ben vonult vissza, 1945-től hivatalosan is fia látta el a feladatot.

bors