…Átjáróház vagyunk, és kinyitott kapunk az erények és bűnök közlekedő tere, bábeli zuhatag, népek özönvize, hol ketrecbe ha nem is zár a határ, de rajtunk keresztül már egy más világ jár. Kit nem hívunk ide, jön az is kéretlen s mit lakattal zárnánk le, úgy marad védtelen. Az elárvult, megsebzett haza őrizetlen, mit megint csak ránk testált a míves történelem. Mert volt idő, hogy te innen nem mehettél, rád lincselt kapudból a tömlöcbe estél. Most meg idegenek jönnek, özönlenek, miközben nyugatról csapják rád ketreced…

Csősz lettél, és határt állíttatnak veled,
hogy tovább ne surranjon a hívatlan sereg,
miközben kétségek riasztják szívedet,
mert másként diktál a jog és másként az érdeked.
A szív kinyílik a kapu bezárul
hatalmad nincs, csak a félelem tárul
emlékképeidbe, ha vízióként újra támad a história
s látod, hogy te vagy Európa silbakja.
Ki mentettél hajdan tatártól, töröktől,
a nyugat most cinikus vigyorral kisöpör
gőgösen, ridegen határain túlra,
mert úgy érzi, hogy csakis, csak ő Európa.
Ő gyakorol kegyet, mint világló menóra
s ő nyújt menedéket évezredek óta.
Feledi, s nem érti, hogy elveszett Róma,
mert birodalmak jönnek de leomlanak újra,
ha nemzeteket egyetlen igába hajtanak
mindig lesznek népek, kik lámpást gyújtanak,
kik mementói lesznek a keresztény világnak
s véget vetnek a gőg gyötrő uralmának.

Gundy Sarolta