- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Szanyi Tibor már nem az MSZP alelnöke – mezei szocion leszel, alkesz koma?

Visszahívták az MSZP-ben viselt tisztségeiről Szanyi Tibort, értesült az Index. A szocialisták szabad szájú politikusa körül hetek óta különböző etikai és fegyelmi eljárások tornyosultak, miután többször nyilvánosan bírálta pártját és kritizálta a vezetőség döntéseit, főként az európai parlamenti (EP) választásokat követően.

A voksoláson ugyanis az MSZP-P listája történelmi mélypontot jelentő eredményt ért el, így Szanyi is lemaradt, és a második helyről sem jutott be az uniós parlamentbe.

Az MSZP–Párbeszéd közös listája ugyanis a voksok 6,68 százalékát kapta, és az MSZP mindössze egyetlen képviselőt küldött az EP-be. A lesújtó eredmény és főként a mandátumot Ujhelyi Istvánnak kiosztó választmányi ülés után az EP-helyét, azaz az újrázás lehetőségét így elvesztő Szanyi Tibor MSZP-alelnök két nyílt, illetve nyilvánosságra került levélben is élesen bírálta a pártot és annak vezetését. Belső mutyikról, külső alkudozásokról írt , ahol „a vezetők a tagság vállát taposva huzakodnak az egyre kevesebb koncon”. Bírálta azt is, hogy az MSZP feladta baloldaliságát, a párt „mára ideológiailag élő halottá vált”.

Szanyi véleményéről többször is beszámoltunk, ahogyan arról is: néhány hete felfüggesztették az alelnök tagságát a pártban, a fegyelmi vizsgálat lezárultáig.

Noha a múlt héten még úgy tűnt, Szanyi egy egyszerű megrovással megúszta, az MSZP elnöksége fellebbezett az országos etikai és egyeztető bizottságnál a döntés ellen, súlyosabb szankciót követelve. A megrovásnál az MSZP alapszabálya szerint a tisztségektől való megfosztás, valamint a kizárás a súlyosabb szankció.

Mindennek nyomán hétfőn visszahívták az alelnököt a pártban viselt tisztségéről, aminek vélhetően ahhoz is köze lehetett, hogy Szanyinak éppen a hétvégén jelent meg egy, ismét csak az MSZP-t kritizáló nyilatkozata.

A döntést az MSZP sajtóosztálya meg is erősítette az Indexnek, a részletekről pedig a párt csupán annyit közölt:

a döntés jogerős.

Hunhír.info