- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Dúró Dóra feljelentette, a bíróság elítélte

Dúró Dóra volt jobbikos, jelenleg a Mi Hazánk színeiben politizáló független országgyűlési képviselő feljelentése nyomán ítéltek el egy fideszes politikusbűnözőt, mert bár a sajtóban megjelent az eset, az érintettek mégsem terelték jogi útra az ügyet. Dúró Dóra megtette és sikerrel járt – hívta fel a figyelmet Facebook-oldalán.

A honanya szerint ilyen szigorral kell fellépni minden törvénysértéssel szemben, és ahogy a Mi Hazánk egy-egy javaslat megszavazásánál is csak azt nézi, hogy jó-e a nemzetnek, úgy a bűnözőkkel szembeni fellépés esetén sem tesznek különbséget fideszes vagy balliberális politikusok között.

A vádirat szerint az ügy sértettje 2015 tavaszán értesült a most elítélt Balogh István Szilvesztertől egy budapesti önkormányzati házfelügyelői programról. Balogh ebben az időben az adott önkormányzat képviselő-testületének tagjaként dolgozott. A sértett sikeres pályázatot nyújtott be a programra, így határozott idejű szomszédsági házfelügyelői állást kapott. A későbbiekben szerződését többször meghosszabbították, majd szolgálati lakás határozott idejű bérletére is kötöttek vele szerződést.

Balogh a vád szerint 2015 decemberében kereste fel a sértettet azzal, hogy mivel álláshoz juttatta, fizessen neki 100.000 forintot. Többszöri felszólítás után a sértett abban a reményben fizetett, hogy a vádlott felhagy a pénzköveteléssel. 2016 decemberében a vádlott ismét megkereste a sértettet, és ismét 100.000 forintot követelt. Megfenyegette, hogy ha nem fizet, megakadályozza a sértett házfelügyelői és lakásbérleti szerződéseinek meghosszabbítását. Ezért az ügyészség a vádlottat hivatalos személyként elkövetett zsarolás bűntettének kísérletével vádolta.

Az ügyészség – tekintettel az enyhítő körülményekre; büntetlen előélet, egészségügyi állapot, eltartott szülő – azt indítványozta, hogy ha a vádlott beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, a bíróság két év börtönbüntetésre ítélje, amelynek végrehajtását négy év próbaidőre függessze fel. A bíróság – az ügyészi indítvánnyal egyezően – két év börtönbüntetést szabott ki a vádlottal szemben,amelynek végrehajtását négy évi próbaidőre felfüggesztette, továbbá rendelkezett az eljárás során felmerült bűnügyi költségek viseléséről is, melyre a bűnösnek kimondott vádlottat kötelezte.

Az ügyészség, a védelem és a vádlott is tudomásul vette az ítéletet, így az jogerős.

Hunhír.info – index.hu

Hunhír.info