…Hivatalosan 1919. július 6-án alakul meg a Nemzeti Hadsereg. Horthy a Kass szállóban bejelenti: nem beszélni, hanem cselekedni jött Szegedre, s hogy eddig tenni nem lehetett, „az nem rajtunk múlott”. A jelenlévők a Tisza-parti Kassból a vállukon viszik ki a Széchenyi térre, és Kozma Miklós naplójában azt is megírja: a tisztek ezután „éljen Horthy!” felkiáltással köszöntik egymást…

Egy nemzeti hadsereg

„Hát mögindútak”, mondja meghatottan egy atyafi a mellette állónak, „Mög végre, hála az Úristennek”, mormolja amaz a választ

A kőszívű ember fiaiban van egy fejezet. Nemigen szokták emlegetni, pedig állítom, Jókai – akivel kapcsolatban egyre jobban idegesít, valahányszor „nagy mesemondónak” titulálják –, nem akármekkora írásművészetében az egyik nagy csúcsot jelenti ez a passzus.

„Mesemondás!

Lehetett is az valaha!

Hogy egy kicsiny, elszigetelt országnak rokontalan nemzete valaha saját haderejével, kilenc oldalrul rárohanó támadás ellen védelmezte volna magát diadallal, dicsőséggel! Hogy ne bírt volna vele »egy« óriás, hogy rá kellett volna ereszteni Európa másik kolosszát is, s még azzal is megbirkózott, még akkor is saját magának kellett lefeküdnie, hogy rágázolhassanak!

De hát hol vette volna ez a nemzet azt az ősmondabeli erőt, az újabb kornak e Nibelungenénekéhez?

Elmondom, ahogy megértem.

Egy véghetetlen jajkiáltás hangzott végig; az ország egyik bércfalától a másikig verődött az vissza, s midőn másodszor visszatért, már nem volt jajkiáltás, hanem harci riadó!”

Egy nemzeti hadsereg. Ez ennek a fejezetnek a címe.

Éppen hat évtizeddel azután, hogy erre a nemzeti hadseregre és népére ráeresztik Európa másik kolosszát, Szeged városa a nemzeti érzés hajótöröttjeinek szigete. A fővárosban és a jó kétharmad részben már megszállt ország maradékának nagyrészén már negyedik hónapja tombol a Tanácsköztársaságnak becézett lidércnyomás, vörös rémuralom, iszonyatos terror. A mindenfelé tobzódó, féktelen mohóságú román, szerb és cseh hódítók mellett a változatosság kedvéért Szegedet és Aradot pökhendin nagyképű franciák tartják megszállva. Vannak még magyarok, kérdezhetnénk ábrándosan, ha volna kedvünk ilyesmihez. Szegeden a keserűen elszánt maradék próbál gyülekezni, szervezkedni, búsong és töpreng a később Hungáriának nevezett Kass szálló teraszán, a hőségben komoran figyeli a tiszavirágzás költői szépségű tragikumát, hallgatja a Széchenyi téren parádézó gyarmati katonák, szpáhik és annamiták (vietnamiak), marokkói arabok és szenegáli négerek csinnadrattáját, miközben alig két kilométerre, az újszegedi híd végében már szerb zászlót lobogtat a szél és cirillbetűs felirat olvasható a túlsó parton: Sirig 3km.

És 1919 júniusában Kenderesről Szegedre érkezik egy ötvenéves egykori tengerésztiszt. Horthy Miklósnak hívják. („Mezőtúrig kocsin, onnan pedig vonaton utaztam és június 6-án érkeztem Szegedre.”, írja.) Károlyi Gyula gróf, miniszterelnök a hadügyminiszteri tárcát bízza az odahívott férfiúra. Kozma Miklós közli a hiteles jegyzőkönyvet, amely felvétetett „déli tizenkét órakor Szegeden, a törvényszéki palotában, ahol alulírott miniszter az alábbi szövegű esküt tette le gróf Károlyi Gyula miniszterelnök kezébe: „Én, Horthy Miklós, esküszöm az élő Istenre, hogy Magyarországhoz és ennek alkotmányához hű leszek, a hivatali titkot megőrzöm, a hivatalommal járó kötelességeket részrehajlatlanul, lelkiismeretes pontossággal és legjobb tehetségem szerint teljesítem. Isten engem úgy segéljen!” És már június 9-én megjelenik a hadügyminisztérium rendelete, amely egy magyar nemzeti hadsereg felállítását rendeli el. Edgar von Schmidt-Pauli, Horthy életrajzírója – akinek a kormányzóról szóló könyve egy nagyszerű asszony, Máthé Erika áldozatkészségének és hatalmas munkájának köszönhetően, Wéber Krisztina kiváló fordításában a napokban (1944 óta már éppen ideje volt) végre magyarul is megjelent és alighanem igazi szenzáció lesz – ezt írja: Horthy „csodálatra méltó energiával látott hozzá, hogy a semmiből hadsereget varázsoljon. Az egész országból és még Ausztriából is napról napra egyre több tiszt jelentkezett. Bécsben és Grazban Bethlen gróf központokat szervezett, ahonnan gondoskodtak a jelentkező tisztek Szegedre szállításáról. (…) még a Vörös Hadseregből is átszöktek Szegedre a hazafias érzelmű katonák(…) egy negyven huszárból álló, teljesen felszerelt egység az őrmesterével együtt vonult be a városba, hogy szolgálatra jelentkezzen. Horthy jelezte, hogy a hadsereg csakis a haza védelmére és a rend fenntartására szolgál, ezért minden párt befolyásától meg fogja őrizni függetlenségét, és nem fog semmiféle pártpolitikai irányzattal foglalkozni.”

Hivatalosan 1919. július 6-án alakul meg a Nemzeti Hadsereg. Horthy a Kass szállóban bejelenti: nem beszélni, hanem cselekedni jött Szegedre, s hogy eddig tenni nem lehetett, „az nem rajtunk múlott”. A jelenlévők a Tisza-parti Kassból a vállukon viszik ki a Széchenyi térre, és Kozma Miklós naplójában azt is megírja: a tisztek ezután „éljen Horthy!” felkiáltással köszöntik egymást… Az új miniszterelnök, P. Ábrahám Dezső egyik legelső dolga – egyben alighanem legmaradandóbb, történelmi tette –, hogy július 13-án Horthy Miklóst kinevezi a Nemzeti Hadsereg főparancsnokának… Aki három nap múlva, 16-án közzéteszi hadparancsát: „A nemzeti kormány bizalma folytán a mai napon átvettem az összes magyar haderők fővezérletét. Szívem mélyéből forrón üdvözlöm a fajunk színe-javából alakult katonaságot. Bajtársak! Nehéz időben, a sors csapásaitól sújtva, keserű hontalanságban vettük ismét kezünkbe a nemzetiszínű zászlót, hogy diadalra vigyük a hazánkat megsemmisítéssel fenyegető bolsevisták ellen. Küzdelmünk nehéz lesz, de bízom a magyarok Istenében, ki nem fogja elhagyni igaz ügyünket. Bízom a Ti acélos akaratotokban, a Ti önfeláldozó hazafiságtokban, a Ti kipróbált bátorságotokban és ügyességetekben. A Ti összetartó vállvetett igyekezetetek fogja meghozni a hazának a szabadulást és megváltást. Ne feledjétek, hogy egy ezeréves nemzet utolsó, hatalmas reménysége, imája, sóhaja Ti vagytok. De lesújtó kard is, ha kell. Midőn Isten áldását kérem nagy vállalkozásunkra, meghatottan és reménnyel eltelve indulok Veletek a közös munkára. Szeged, 1919. július 16. Horthy Miklós ellentengernagy, fővezér.”

És alig három hét múlva, augusztus hetedik napján a legelső osztag nekivág a Szegedről Kiskunhalas-Kalocsa felé vezető útnak, őket másnap kezdik követni a többiek. És az idestova egy esztendeje idegen csapatok által megszállt Szegeden a tollal díszített Bocskai-sapkás, magyar dalokat éneklő, magyar vezényszóra vonuló alakulatok kikanyarodnak a Mars tér felől a Kossuth Lajos sugárútra, a lovak patkója csattog a kockaköveken, a fénylő villamossíneken bakancsos lábak dobbannak. Mennek, vonulnak végig a sugárúton, Rókus városrész „főutcáján”, el a Rókusi templom, a dohánygyár, a későbbi ruhagyár meg a sportpálya előtt az állomás felé, kétoldalt boldogan csodálkozó, üdvözlő-ünneplő, bámész nép, fejkendős asszonyok, bajuszos férfiak, szájtátó gyerekek – el sem igen akarják hinni, hogy ilyesmi megtörtént. „Hát mögindútak”, mondja meghatottan egy atyafi a mellette állónak, „Mög végre, hála az Úristennek”, mormolja amaz a választ.

Domonkos László – mho

Hunhír.info