A „nemzetközi befektetők” amit akartak, megvettek, amennyiért éppen akarták, a teli szájjal a piac mindenhatósá­gáért ágálók elhagyták legendás elkötelezettségüket a piac iránt, és a versenyeztetésről is megfeledkeztek, ráadásul a nagy cégek tőzsdei versenyalapú bevezetése sem működött. A megszerzett és állami kezekben pocsékul működtetett cégek egy része ontotta a hasznot az új tulajdonosoknak, míg másokat éppen azért vettek meg, hogy a konkurenciát eltüntessék a piacról.

A balliberális alakulat utolsó rémtette az uniós tárgyalások agrárfejezetéhez kapcsolódik, amikor is a nekünk járó támogatások mintegy egynegyedét sikerült megszerezni, miközben mások több mint a feléhez hozzájutottak. Ez a hazai gazdáknak további mintegy évtizedes versenyhátrányt okozott. Mindez azonban nem ment volna célorientált szakmai és politikai támasz nélkül. Szakmai támaszként szolgáltak az eladósításban kulcsszerepet játszó, főként jegybanki „szakértők”, akik közül sokan kereskedelmi bankok vezetői lettek, ami az ország kifosztásában a rendszerváltoztatás után is hosszan garantálta a zavartalanságot.

A megingathatatlan politikai támasz az SZDSZ volt, amely a vele koalícióra lépő MDF-et és az MSZP-t is elindította a végpusztulás útján. Igaz, dolga végeztével maga is „felszívódott”, de szelleme, intő jelként ma is fel-felbukkan.

Boros Imre – mho

Hunhír.info