Legtöbben a Fővárosunk utcáin végighömpölygő vonulásuk idején figyelnek fel rájuk, de valójában ma már egy hónapon keresztül rendeznek különböző előadásokat, beszélgetéseket, divatos szóval: workshopokat. Ezek közül néhány egészen gusztustalan is akad, némelyek pedig ártatlan címzéssel előadva, de életveszélyes témákat akarnak a köztudatba taposni.
Idén pozitívum, hogy hazafiak egy csoportja (Budaházy György vezetésével) sikeresen hekkelt meg több ilyen előadást is. Azon már szinte nem is érdemes fennakadni, hogy micsoda önellentmondásokba futnak bele a szervező LMBTQXY aktivisták, amikor az el- és befogadásról, toleranciáról és egyebekről szónokolnak, aztán az első adandó alkalommal kirekesztik a velük egyet nem értő embereket, akik vitázni szeretnének velük.
Azonban ezeknek az akcióknak ellenére is, az összkép nagyon szomorú. Évek óta tízezres tömeg vonul végig a “Pride-on”, miközben maroknyi hazafi áll ki ez ellen, ha egyáltalán…
Vizsgáljuk meg, hogy honnan jutottunk el idáig!
Kevésbé közismert tény, hogy már a 90-es évek végétől létezik ez a deviancia parádé, ám kezdetben egy marginális csoportocska, szűk baráti köre tett egy sétát a városban, ami fel sem tűnt senkinek. Ám taktikájuk lényege éppen ez, előbb csak a kisujjukat nyújtják be a résnyire nyitott ajtón, majd apránként teljesen benyomulnak.
Sokszor találkozunk azzal az érvvel, hogy felesleges velük foglalkozni, ha nem figyelünk rájuk, akkor majd magától elhal az egész. NEM IGAZ!
Éppen az ellenállás hiánya volt az, ami miatt kinőhette magát ez a normalitás elleni brutális provokáció. A “régi motorosok” talán még emlékeznek rá, hogy szállóige volt köreinkben, hogy bezzeg Belgrádban, a szerb szurkolók és nacionalisták milyen radikálisan vetettek véget ennek a történetnek 2001-ben! (Aztán mára ott homokos miniszter van, és szinte semmi ellenállás a deviáns menettel szemben… változnak az idők…)
Míg nem -nyilván a 2006-os események felhajtóerejének köszönhetően- 2007-ben, és 2008-ban a magyar nacionalista oldal megmutatta erejét, és szinte letörölte a térképről a Pride-ot.
Aztán valami megváltozott. Nem csak a törvényi környezet szigorodott, nem csak a hatóságok kezelték sokkal profibban ezeket a megmozdulásokat, hanem úgy tűnt, hogy az akkori nemzeti oldal sem kíván többé radikálisan fellépni, sőt egy idő után már az utcára sem kívánt vonulni. Értelemszerűen, amint az ellenállás kihunyt, és nem szabott többé gátat a deviancia tombolásának, a szennyes áradat minden eddiginél erőteljesebben lepte el az utcákat.
E sorok írójának meggyőződése, hogy sok egyéb mellett ebben is főszerepe volt annak, hogy mindenki egy párttól, az azóta árulóvá vált Jobbiktól várta a megoldást, és sokszor olyanok is visszafogták magukat, akik tenni szerettek volna, azzal a felkiáltással, hogy: ne csináljuk, mert ártunk a Jobbiknak! Utólag láthatjuk, hogy micsoda elképesztő hiba volt ez. Tanulnunk kell azonban ebből, és soha többé nem történhet meg, hogy aktuális pártérdekek írjanak felül efféle dolgokat!
2008-ban tehát megnyertünk egy nagyon fontos csatát, azonban a fontos taktikai győzelmet nem tudtuk stratégiai szinten kiterjeszteni, mert megtorpantunk, sőt vissza is vonultunk. Az ellenség pedig gond nélkül foglalhatta el a feladott területeket.
Ma már sokkal nehezebb dolgunk van, egy évtized alatt sokat változott a világ. Hogy mást ne említsünk, egy Facebook-diktatúrában élünk, ahol a virtuális valóság uralja el közéletünket, márpedig ennek a virtuális valóságnak a cenzorai a legelkötelezettebb hívei a devianciának. Ennek fényében a fiatalok minden korábbinál intenzívebben kapják meg az LMBTQXY agymosást, miközben a normalitás hangjai a tiltott kategóriába essenek, így sokkal kevesebb emberhez jutnak el. (Érdekes, hogy ezek után is képesek elnyomásról és üldöztetésről beszélni a deviánsok…)
A helyzet azonban nem reménytelen. Itt vagyunk, létezünk, és soha nem adjuk fel, még akkor sem, ha nagyon sokan örülnének ennek!
A feladat tehát adott, és ismerős: lépj ki a virtuális valóságból, és menj ki az utcára! Legközelebb július 6-án, szombaton!
Ivan – /Aktivizmus/ – N.Z.-
Hunhír.info
