Ország-világ, magyarok milliói álltak értetlenül, a felindultságtól megrendülten, a gyalázattól kővé dermedve az Úzvölgyében nemrégiben történt katonatemető-rongálás képeit látva. Mi, miskolciak még inkább támadva érezhetjük magunkat, hiszen a „háziezredünk”, a 10-es honvédek sírjait rongálták-taposták felhergelt (?) román nacionalisták.

Csíkszentmárton felől Csinódon át vezet az út a temetőhöz. Terepjáróval is nehezen járható az a mintegy 30 kilométeres szakasz, amit még az I. világháború idején Mackensen német császári tábornagy csapatai építettek. A csodálatosan szép szorosok azonban kárpótolnak az utazás kellemetlenségeiért; a völgy magas, fenyvesekkel borított hegyek között fekszik, érintetlen táj fogadja az elcsendesülő látogatót – nehéz elképzelni, hogy két háború véres csatái dúltak itt egykoron.

Ezt a békét és csöndet verték fel román nacionalisták a napokban. Azzal kezdődött, hogy Dormánfalva önkormányzata április közepén a moldvai településre telekkönyveztette a katonai temetőt. Majd – önkényesen, tegyük gyorsan hozzá – román parcellát alakított ki az úzvölgyi I. világháborús sírkertben. Gyorsan fel is állítottak egy emlékművet, valamint félszáz betonkeresztet. A nemzet hőseinek emléknapját június 6-án ünneplik a románok, ezt ünnepelni és koszorúzni érkeztek civilszervezeteik Úzvölgyébe. A szélsőségeseik dulakodtak a kivezényelt román csendőrökkel, majd az élőlánccal tiltakozó, csaknem ezer székelyföldi civil és közszereplő következett: többeket a székelykaput áttörve zászlórudakkal bántalmaztak a focihuligánokat is soraikban tudó román nacionalisták, akik sírokat is meggyaláztak. Az eset diplomáciai vihart kavart, Szijjártó Péter miniszter bekérette a román nagykövetet, aki a diplomáciában példátlan módon megtagadta (!) a párbeszédet. Végül a román külügyminiszterrel megegyeztek abban, hogy a békés megoldást kell sürgetni.

Hogy megértsük, miért is töltenek be fontos szerepet nemzeti és miskolci identitásunkban a 10-esek, meg kell ismernünk történetüket és hősiességüket. 1869-ben kezdődött meg a honvéd alakulatok fölállítása, közöttük a borsodi, hevesi és a zempléni zászlóaljaké. Közel két évtizeddel később ebből a három zászlóaljból alakították meg a m. kir. 10. (miskolci) honvéd gyalogezredet. Erdélyben döntően borsodi, hevesi és zempléni katonák harcoltak a 10. honvéd gyalogezredben – tudjuk meg Gottfried Barnától, a Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára főlevéltárosától.

Az ezred legdicsőbb haditettét a magyarosi rohamtámadással hajtotta végre 1917. március 8-án. – Ez egy kitűnően megtervezett, minden tekintetben precízen előkészített, szinte hibátlanul végrehajtott, az ezred számára újszerű katonai akció volt, amely komoly harcászati és hadászati sikerrel járt: a támadó alakulatok az oroszoktól visszafoglalták a csíki határszélen elnyúló Sövérjes-Névtelen-kúp-Magyaros-Lápos vonulatot – ismerteti. – A támadásban a „lándzsa hegye” a rohamezreddé kiképzett m. kir. 10. honvéd gyalogezred volt. Az óriási erejű tüzérségi előkészítés után megindult támadás az oroszokat oly mértékben lepte meg, hogy se eredményesen védekezni, se értékelhető ellentámadást nem tudtak indítani. A következő év március 8-tól ez lett az ezred napja, valóban kultikus eseménnyé vált.

– Mit kellene, hogy jelentsen számunkra az úzvölgyi katonai temető? Azt, amit a szüleink, nagyszüleink sírja a borsodi polgári temetőkben: a végtisztesség megadásának, az örök nyugodalomnak a helyét, ahol alkalmunk van az emlékezésre, arra, hogy megéljük az együvé tartozás élményét. Semmi mást, semmi többet; a kapocs megélése maga az identitás. Kötelék, amely az elődeinkhez, a régi Magyarországhoz fűz – fogalmaz Gottfried Barna, aki véleményt alkotott a román rongálásról is.

– A minapi eseményekről én nem tudok elfogultság nélkül beszélni. De nem ez mondatja velem, hogy a dormánfalviak rituális és egyben nagyon is konkrét térfoglalása erkölcsileg elfogadhatatlan, szakmailag indokolatlan. Nagy előrelépés, hogy a román szakhatóság belátta a korábbi indoklásuk tarthatatlanságát és publikussá tette azokat a dokumentumokat, amelyek alapján meghozta ezt a döntését. Aztán, hogy ez a gyakorlatban mit jelent majd? Meglátjuk – mondja a főlevéltáros.

„Itt együtt dobban a szívünk”

Úzvölgyében az I. világháború során négy katonai temető létesült, ahol legalább több száz tízes honvéd alussza örök álmát. 1916-tól elsősorban osztrák-magyar katonákat temettek ide, de lehetnek itt oroszok is. A román egységeket ekkor már kivonták a frontvonalról, nehezen bizonyítható, hogy katonáik lennének itt eltemetve (az nem kizárt azonban, hogy megsebesült, fogságba esett románok nyugszanak itt) – ennek ellenére helyezték el fiktív kőkeresztjeiket a tízesek temetőjének sorai közzé…

– A szépen faragott székelykapus temetőt a csíkszentmártoni önkormányzat tartja karban, egyesületek, önkéntesek segítségével – mondja Szopkó Róbert, a miskolci 10-es Honvéd Hagyományőrző Egyesület elnöke, aki többször járt már a temetőben. – A fejfákon nemzetiszín szalagok és az emlékezés koszorúi vannak, 2017-ben pedig újra felállították a tízesek emlékoszlopát. A fejfák erdeje érzékelteti a haza védelmében kiontott életek sokaságát.

1994 óta minden év augusztus 26-án megemlékezést tartanak az első és második világháború úzvölgyi hősei tiszteletére. Erdély sok településéről érkeznek ide magyar zarándokok. A rendezvény mára a magyarság összetartozásának, megmaradásának jelképévé vált. – Egyesületünk alapítása utáni első nagy utunk Úzvölgyébe vezetett, Miskolc város delegációjaként. A hely, és az összegyűlt magyar emberek kiállása magyarságukért minket is magával ragadott. Itt igazán magyarnak érezzük magunkat, büszkék vagyunk elesett hőseinkre, megélhetjük az együvé tartozásunkat – fogalmaz Róbert, majd hozzáteszi: „együtt dobban a szívünk. Itt mindenki leckét kap magyarságból.

minap

Hunhír.info