A Jóisten Csíksomlyón osztotta szét világunkat a nemzetek között azért, hogy a nemzetek ne civakodjanak a kék bolygó területei fölött. Összehívta őket a csíksomlyói dombtetőre. Ott, ahol a kápolna most áll, az Úr megáldotta a földet. Ezért ott a föld mélyéből áradni fog örök időkig a jóság energiája. Tódultak a nemzetek minden felülről. Jöttek északról, délről, keletről és nyugatról. Lóháton, elefántháton és teveháton, ökrök vontatta szekereken. Megteltek a közeli dombok népek sokaságával…

Bármennyien is voltak, egyre csak jöttek és úgy látszott, nem fogynak el soha. A megérkezettek felsorakoztak egymás mellé. Mindenki beszélte mindenki nyelvét. Fegyver nem volt senkinél, mert maga az Úr hívta őket és az egész környéken jóság és békesség uralkodott. A Sátán nem lépte át a Kárpátok gerincét, mert megtiltatott neki. Amikor mindenki egybegyűlt az Úristen felújította az emberekkel kötött szerződést. Ennek jeléül gyönyörű szivárvány jelent meg a hegyek fölött. Emlékeztette a világ nemzeteit a tízparancsolatra, majd igazságosan szétosztotta a földet népcsoportok között.
A következő intelemmel engedte útjukra:

“Szaporodjatok és sokasodjatok. Népesítsétek be a földet mely néktek adatott. Uralkodjatok a föld állatai és növényei fölött. Uralkodjatok igazságosan
és céltudatosan jó gazda módjára !”

Aztán megáldotta az emberek sokaságát, és útjukra bocsátotta őket.
Figyelte, ahogy elvonulnak az égtájak irányába, mint a vándorhangyák. Amikor az utolsó népcsoportot is elnyelte a messzeség, az Úrra rászakadt a sűrű csend és a néma magány. Akkor abban a pillanatban másvalaki azt hitte volna, hogy azt a helyet, a megáldott szent helyet nem adta még oda senkinek, mivel az Úr cselekedetei nem véletlenszerűek és céltalanok. Ezért az Úr kiült a csíksomlyói dombra és várt. Várt türelmesen, tudta, kikre kell várnia, mire egy elkésett furcsa népcsoport közeledett a domb felé. Mezítlábas kisfiú tarka tehenet vezetett kötélen. A tehén hátán egy kislány ült feje körül sokszínű virágkoszorú, és ismeretlen nyelven dalolt. A dal beleolvadt a tájba és feloldotta a magányt. Mint az arany, ahogy felnemesíti az ötvözetet. Az Úrnak felvidult a lelke, mert bebizonyosodott, hogy minden a terv szerint megy és már tudta kié lesz a megáldott föld.
– Kik vagytok ti ? – kérdezte a gyerekeket.
A fiúcska lehajtotta fejét és hallgatott. Nem bírt szóhoz jutni a megilletődéstől.
A kislány egy csokor virágot nyújtott az Úrnak.
– Üdvözölve légy mi Urunk Istenünk ! Én Magyar vagyok a testvérem Székely.
Messzi földről jövünk és eltévedtünk az úton. – Az Úr elfogadta a virágot és újra örült az ő lelkében, mert soha nem kapott ajándékot embertől.
– Hol vannak szüleitek ? Túl gyöngék vagytok még ahhoz, hogy egy nemzet
sorsát cipeljétek.
– Nincsenek szüleink, nem is voltak. – Csilingelte a kislány.
– Honnan jöttetek ? – faggatta tovább az Úr.
– Csillagösvényről. – szólalt meg a fiúcska is félénken.
– Országot akartok magatoknak ?
– Azt akarunk Uram, de mivel mi még gyerekek vagyunk, adjál nekünk apát és anyát is, aki védelmezzen bennünket.
– Apát adjak, meg anyát is ? – kérdezte az Úr meglepetten.
– Igen, mert csak Te tudsz adni. Te vagy a mindenható, a jó és a könyörületes !
– Várjatok egy keveset, hadd gondolkodjak – mondta az Úr, és két tenyerébe hajtotta fejét.
Hosszasan gondolkodott. A két gyermek közben önfeledt játékba kezdett.
Nevetgélésük úgy hatott a dombon, mint ezernyi ezüst csengettyű.
– Mivel védtelenek vagytok, ártatlanok, és kedvemet lelem bennetek, ezért
meghallgattam és teljesítem kéréseteket. Íme, itt van ez a föld, amit nemrég megáldottam. Ezt az áldott földet, Erdélyt és Pannóniát nektek adom örök időkre,de mivel ellenségeitek megszaporodnak majd és sanyargatni fognak benneteket tisztaságotok és jóságotok miatt, ezért erős hitet és reményt adok nektek, amit itt ezen a szent helyen, Csíksomlyón minden évben megerősítetek. Apát is adok nektek. Én leszek az Atyátok, mert én vagyok mindenek Atyja, a Világ teremtője. Anyát is adok, a Szűzanyát, Máriát, Jézus Krisztusnak, a Világ Megváltójának és szeretett fiamnak anyját. Ő legyen a ti anyátok és bajaitokban mindig őhozzá, kiáltsatok.
– Csodálatos szépségű asszony jelent meg fehér ruhában , ragyogó fényben.
Lehajolt megsimogatta a két árvát, majd felemelte és keblére ölelte őket.

– Azóta hosszú idő eltelt sok minden megváltozott, de egy dolog változatlan:

Minden pünkösdkor százezrek vonulnak ki a búcsú hegyére megerősödni hitben, és reményben. Közöttünk van valóban nemzetünk anyja, érezzük kezének simogatását és azt a földöntúli boldogságot, ahogy szerető anyaként keblére ölel bennünket.

Vitézek A Hazáért

Hunhír.info