- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Továbbra is veszélyt jelenthetnek az Iszlám Állam alvó sejtjei

Borzalmas szenvedéssel, éhezéssel és sokkoló pusztítással ért véget, de véget ért az Iszlám Állam. A terrorszervezet utolsó élet-halál harcában dzsihadista nők is harcoltak, akiknek a kicsi gyerekeik végletesen traumatizálódtak ebben a környezetben. A koalíciós erők az Iszlám Állam utolsó területeit is felszámolták Szíriában. Ennek ellenére a dzsihadistáknak lehetnek még olyan alvó sejtjeik, amelyek továbbra is veszélyt jelentenek.

Fegyverropogás hangja – van, aki a barikádok mögött keres magának menedéket, más viszonozza a lövéseket. Csak úgy, mint az a nő, akinek az oldalán Kalasnyikov lóg, vagyis a máskor csak tárgyként kezelt nők kezébe is fegyvert adott a kalifátus, ebből is látszik a kétségbeesésük.

A Szíriai Demokratikus Erők február elején indították meg az offenzívát az Eufrátesz partján fekvő Baghúz tartomány ellen. Az egykor Szíria nagy részét és a szomszédos Irakot magába foglaló kalifátusból már csak egy maroknyi faluból és termőföldekből álló terület maradt.

A dzsihadisták földbe ásott gödrökben húzták meg magukat. A CNN exkluzív felvételein az látható, milyen nyomorúságos körülmények között éltek az Iszlám Állam harcosai mielőtt menekülőre fogták.

A Szíriai Demokratikus Erők szóvivője azt közölte, az ISIS száz százalékos területi veszteséget szenvedett.
Baghúz felszabadítását mérföldkőként tartják számon a szélsőségesek elleni harcban, ám a terrorszervezetnek továbbra is lehetnek alvó sejtjei, amelyek merényleteket követhetnek el, és maradhatnak még fegyveresek is a gyéren lakott sivatagos vidéken rejtőzködve.

40 ezren menekülttáborban

Szíria északi részén állította fel az ENSZ menekültügyi szervezete a sátrait, amely zsúfolásig tele van. A menekülttáborban közel 40 ezer ember él.

Egy kisfiúnak a szülei például Indonéziából utaztak Szíriába, hogy a terrorszervezethez csatlakozzanak, de míg ők nem élték túl a harcokat, a 10 év körüli gyermekük igen. Csak úgy, mint 8 másik indonéz árva.

„Traumatizálta őket az, ami történt. Nagyon rossz állapotban vannak mind lelkileg, mind fizikailag” – mondta a CNN-nek az Unicef gyermekjogi munkatársa, Sherin Murad-Ismail.

A háború sokkoló rémképei most már csak álmukban kísértik őket. Hogy van-e kiút a menekülttáborból és élhetnek–e még valaha normális életet, senki nem tudja megmondani.

atv.hu

Hunhír.info