- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

”Az Európai Parlament beteg, degenerált világnézettől bűzlik”

Mi Hazánk Mozgalom vezetője, Toroczkai László a Magyar Nemzetnek adott interjút, melyben a Jobbik és a balliberális erők egymásra találásáról, a pénzemberek kezében lévő, hazájukat eláruló politikusokról, valamint az Európai Parlamentben uralkodó “beteg, degenerált” világnézetről beszélt. Reméli, hogy az Európai Néppártból kiszakadnak és a baloldalhoz csatlakoznak az Európa-gyilkos erők, és a normális, de globális gondolkodású csapat a Fidesszel együtt új frakciót hoz létre.

A Jobbikból kivált mozgalom vezetője kifejtette, hogy le kell számolni az olyan pénzemberek által mozgatott romlott, korrupt, önző politikusokkal, akik gyűlölik a saját népeiket és határozottan meg kell védeni az európai kultúrkört.

Hozzátette, hogy meg kell változtatni az Európai Parlamentet, ami beteg, degenerált világnézettől bűzlik. Megjegyezte, reméli, hogy az Európai Néppártból kiszakadnak és a baloldalhoz csatlakoznak az Európa-gyilkos erők, és a normális, de globális gondolkodású csapat a Fidesszel együtt új frakciót hoz létre.

A magyarországi politikai helyzettel kapcsolatosan megjegyezte, hogy a magyar politika történetében olyan árulás történt, amire korábban nem volt példa.

A Jobbikról mára kiderült, csak tagadták, hogy a balliberális oldallal bármilyen együttműködésre készülnek. Ezzel olyan árulás történt a magyar politika történetében, amire korábban nem volt példa” – mondta. Hozzátette, hogy Vona Gábor egy gyenge jellem, aki mindent feladott azért, hogy miniszterelnök lehessen. Megjegyezte, Gyöngyösi Mártonról és Szabó Gáborról is kiderült, hogy sosem voltak elveik.

Kifejtette, hogy a jelenlegi ellenzéknek nincsen programja, csak a miniszterelnök és a Fidesz ellen táplált gyűlöletük tartja őket össze, ugyanakkor a háttérben nagyon komoly, nemzetellenes ideológiájú globális erők állnak” – tette hozzá.

Elmondta, hogy szerinte csak Gyurcsány Ferenc lenne képes vezetni a balliberális tábort, akinek a végső célja a nemzethalált jelentő Európai Egyesült Államok, tervei megvalósítása pedig felérne a magyar nép teljes kizsigerelésével.

mti

Hunhír.info