A hortobágyi rackanapon az egyik legjellegzetesebb magyar fajta génvonalának megőrzését hangsúlyozták. A magyar racka lehet fekete vagy fehér. Nem lehet viszont foltos, mert akkor már nem felel meg a fajtaleírásnak. A szakemberek csak ránéznek egy juhra és már tudják, hogy jó-e a génállománya
– Vannak küllemi jegyek. Itt elsősorban a szarv csavartságát nézik meg. Legyen rajta legalább három-négy csavarodás és szépen, V-alakban álljon a juhon. Legyen legalább 40 kiló, ez egy minimum súly, amit jó, ha egy éves korára elér a kos – mondta Jenei Mihály juhász számadó.
A pörge szarvú juhok honfoglaló őseinkkel érkeztek a Kárpát-medencébe. A II. Világháború után csak a Hortobágyon maradt fenn kis létszámban, ezért egy ideig hortobágyi racka nevet viselte a fajta. Ma pedig itt van az ország egyetlen kos törzstenyészete.
– A Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft-nek az a hitvallása, hogy azokat az őshonos magyar állatfajtákat tenyéssze, tartsa, illetve ezeknek a génmegőrzését végezze, amelyek a magyarságunkat igazolják – nyilatkozta Torbik Ákos, a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. projekt és marketing osztályvezetője.
A hortobágyi rackanapon a legjobb génekkel rendelkező kosokat elárverezték. A tenyésztők ezzel biztosítják a védett, őshonos magyar fajta jegyeinek megóvását, fenntartását.
DEHÍR
Hunhír.info