- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Tiltaná az iskolai buzipropagandát a Mi Hazánk

Az iskolai szexuális felvilágosításban részt vevő civil szervezetek nagyobb kormányzati kontrollját sürgeti a Mi Hazánk Mozgalom, amely határozati javaslattal fog élni az ügyben. Dúró Dóra, az ellenzéki párt elnökhelyettese vasárnapi sajtótájékoztatóján azt mondta, az utóbbi időben “kétes hátterű”, szakmailag megkérdőjelezhető civil szervezetek bukkantak fel a köznevelési intézményekben, amelyekre nem vonatkoznak azok a szigorú törvényi előírások, amelyek egyébként léteznek az iskolákon belüli szexuális neveléssel kapcsolatban.

Dúró Dóra jelezte, azt szeretnék, ha ebben a témakörben is hasonló elbírálásban részesülnének a civil szervezetek, mint például a droghasználattal kapcsolatos felvilágosításban. Utóbbi esetben előzetes szűrőn kell átesniük az egyes civil szervezeteknek, ha iskolai keretek között gyerekeknek beszélnek a szerhasználatról – tette hozzá.

A politikus elmondása szerint az utóbbi időben megjelentek olyan szervezetek, amelyeket “saját tagjai speciális szexuális irányultságának képviseletére hoztak létre”, és ezek tartanak – adott esetben a szülők tudta nélkül – szexuális tematikájú foglalkozásokat oktatási intézményekben.

A Mi Hazánk Mozgalom azt szeretné, ha meglennének a szakmai és etikai feltételei annak, hogy mely civil szervezetek tarthatnak gyermekeknek szexuális felvilágosító előadásokat. Határozati javaslatukban a részletszabályok kidolgozására kérik fel a kormányt.

(MTI)

Hunhír.info