- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Tilos lesz a magzatgyilkosság az USA egyik államában, amint hallani a leölni kívánt gyermek szívhangját

Csütörtökön aláírta Mississippi republikánus kormányzója, Phil Bryant azt a törvényjavaslatot, ami megtiltja az abortuszt onnantól kezdve, hogy az orvosok képesek észlelni ultrahanggal a magzat szívhangját – írja a New York Times.

Mississippi nem az első állam, amely életpárti rendelkezést vezetne be, például hasonlóan cselekedett nemrég Kentucky, illetve tavaly Iowa is. Ugyanakkor mindkét állam esetén blokkolták a törvényt az állami bíróságok.

A halálpártiak pedig már kijelentették: Mississippit is beperelik, hogy ezzel megakadályozzák a törvény júliusi életbelépését. Például a perelési szándékát jelző Reproduktív Jogokért Központ azzal kritizálta a módosítást Twitteren: olyan korán lehetetleníti el az abortuszt, hogy sok nő ebben a szakaszban még tudatában sincs a “terhességének”.

Erre Phil Bryant úgy reagált a közösségi oldalon: egy nap mindannyian Istennek kell felelni, ő például azt fogja mondani neki, hogy ártatlan babák életééért harcolt, még úgyis, hogy ezt jogi fenyegetés árnyékában kellett tennie.

Magyarországon a mi hazánkos Dúró Dóra adott be egy törvényjavaslatot a témában tavaly, amely kötelezővé tette volna a magzatgyilkosságra vetemedő álló nők számára, hogy hallgassák meg gyermekük szívverését. Ám a javaslat végül az Országgyűlés elé sem került, ugyanis már az illetékes, természetesen Fidesz-KDNP-többségű népjóléti bizottság sem szavazta meg, hogy tárgysorozatba vegyék az életvédő kezdeményezést.

(Azonnali nyomán)

Hunhír.info