- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

A rendőrség már külön nyomozócsoporttal üldözi az unokázós csalókat – de ugye nincs „fehérgalléros” cigánybűnözés

Újabb unokázós csalót fogott el a rendőrség. Ezúttal egy “férfi” azzal hívott fel egy idős magyar nőt, hogy unokája balesetet szenvedett. A rendőrök a lakásán elfogták az elkövetőt, akinél több, mint egymillió forintot, aranyékszereket, és zálogjegyeket találtak. A szociálpszichológus szerint ezek a csalók okos és bizalomgerjesztő emberek, ugyanakkor a rendőrség elfogásukra külön nyomozócsoportot hozott létre.

Az éjszaka közepén megcsörrenő telefon még akkor is ijesztő, ha ismerős telefonál, ha pedig ismeretlentől érkezik a hívás, az rendesen rá tud ijeszteni az emberre. Március 13-án pont ez történt. Egy férfi felhívott egy idős magyar nőt majd közölte vele, hogy az unokáját baleset érte, pénzre van szüksége.

“Az idős sértett össze is készített 2 millió forintot, majd a helyszínre érkező férfinek, aki rendőrként mutatkozott be, átadta ezt a pénzt, aki a társával elmenekült a helyszínről. Kollégáim két nap alatt beazonosították az egyik feltételezett elkövetőt, és március 15-én a lakásán elfogták” – nyilatkozta Csécsi Soma, a BRFK szóvivője.

Pár nappal korábban szintén unokázós csalókat fogtak a rendőrök, akkor is egy idős, 80 éves magyar nőt hívtak fel, 2 millió forintot követeltek. Ők azt mondták: a néni fia balesetet okozott, és ha nem fizet, megbánja.

“Az idős emberek távol vannak a szeretteiktől, a gyerekeiktől, talán ritkán is találkoznak, épp ezért könnyű annak, aki ezt a módszert választja, megijeszti őket, éjszaka hívja föl és akkor cselekedni, segíteni akarnak” – magyarázta Németh Zsolt kriminálpszichológus.

Sokan persze nem hiszik el az előadott történetet, ezért a csalók nagyon sok embert felhívnak, mire megtalálják a következő áldozatot.

“Az aggodalom az egy kicsit beszűkíti mindig a gondolkodást nem csak idős embernél, és ilyenkor hajlamosak vagyunk reflexből cselekedni. Ott állok éjszaka tehetetlenül, úristen, kis unokám, az egyetlen, amivel gyorsan tudok valamit lépni, ha teljesítem a kérést és fizetek” – fejtette ki Síklaki István szociálpszichológus.

A rendőrség külön nyomozócsoportot hozott létre az unokázós csalók elfogására.

Hunhír.info