Nem támogatja a kormány a burkaviselés betiltását – ezt válaszolta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az azonnali kérdésére a csütörtöki kormányinfón. Pedig ez egy belenyugvó álláspont. Magyarország keresztény ország, s itt senki sem akar eltérő kultúrájú, vallású, saját szokásaik szerint élő, mocskos idegeneket látni az utcákon. Aki burkára vágyik, az takarodjon haza!
Mint ismert, a Mi Hazánk Mozgalom politikusa, Dúró Dóra független országgyűlési képviselő adott be egy erre vonatkozó javaslatot, amelynek tárgysorozatba vételét a kormánypárti többségű honvédelmi és rendvédelmi bizottság egyöntetűen megszavazta.
Igaz, a Fidesz-frakció az Azonnali kérdésére már nem kívánta kommentálni, a parlamentben is megszavaznák-e a javaslatot.
Gulyás szerint a javaslat ellenzésével a kormány migrációs politkájának lényege fogalmazható meg: a keresztyén kultúra védelme azért fontos, mert olyanokkal kell együtt élni – és ebben mi dönthetünk –, akik, amikor a saját szokásaiknak megfelelően élnek, akkor nem kell őket korlátozni. Gulyás személyesen is a kormánypárt álláspontjával ért egyet, szerinte mindenkinek a szabadsága, hogy teljes egészében megélje a saját kulturális, vallási identitását.
Ezért véleménye szerint azelőtt kell „ésszerű és jó” döntéseket hozni, mielőtt párhuzamos társadalmak keletkeznek szerencsétlen migrációs döntések következtében: ezt kell elkerülni, a kormány ezt tette, ezért nincs ilyen probléma Magyarországon. Arra a felvetésre, hogy akkor a kormánypárti többségű bizottság miért szavazta meg a tárgysorozatba vételt, úgy reagált: ott országgyűlési képviselők ülnek, akik kormánypártiak, de a kormány maga nem támogatja a javaslatot.
Hunhír.info