- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Magyarország kösse feltételekhez Szerbia uniós csatlakozását!

A Mi Hazánk Mozgalom szerint a magyar kormány nem támogathatja Szerbia feltétel nélküli uniós csatlakozását – jelentette ki a párt alelnöke szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten. Novák Előd hangsúlyozta: a kormányzatnak először egyeztetni kellene a délvidéki Magyarsággal és utána megfogalmazni a támogatás feltételeit. Ha pedig ezeket nem teljesíti Szerbia, Magyarországnak élni kell a vétó jogával – tette hozzá a politikus. Lehet, hogy a kormánynak kihagy az emlékezete, de a délvidéki magyarok tízezreinek a rácok általi véres lemészárlását soha nem lehet elfelejteni és megbocsájtani. Kemény feltételeket akarunk, nem megint jópofizó meghunyászkodást.

Úgy vélekedett: a kormányzatnak tanulnia kell abból, hogy korában Magyarország feltétel nélkül támogatta Románia uniós csatlakozását, ennek nyomán pedig mára szinte eszköztelen maradt a magyar kormány a romániai magyarság, “Európa legnagyobb jogfosztott nemzeti kisebbsége” ügyében.

Ugyanis még az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozatban foglaltakat sem tartja be a román állam – tette hozzá.

Az ott élő magyarok nem használhatják szabadon az anyanyelvüket, nemzeti szimbólumaikat, és mai napig várat magára az önálló magyar kar létrehozása a marosvásárhelyi egyetemen – sorolta Novák Előd, aki megjegyezte, ugyanakkor terrorizmus vádjával koncepciós eljárás nyomán börtönözték be a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom két erdélyi tagját.

Felidézte: Orbán Viktor 2004-ben még úgy nyilatkozott, nem lehet addig támogatni Románia uniós csatlakozását, amíg az állam nem biztosítja az alapvető emberi és kisebbségi jogokat. Ennek ellenére egy évvel később a Fidesz is megszavazta Románia feltétel nélküli befogadását – mondta, rámutatva: Románia és Horvátország már a szerb csatlakozás feltételéül szabta a szerbiai horvát és román nemzetiség kisebbségi jogainak biztosítását.

Hunhír.info