- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Telefonokkal és szelfibotokkal érkezett az ellenzék a szakbizottság ülésére

Hasonló jelenetek zajlottak le a Mentelmi Bizottság keddi ülésén, mint december 12-én a Parlamentben. Akkor ellenzéki képviselők bekiabálással és sípolással zavarták meg a munkát. Éppen az emiatt ellenük indult fegyelmi eljárásokat tárgyalta volna a bizottság, az ellenzéki politikusok azonban most is hangoskodtak és élőben közvetítették közösségi oldalaikon, hogy mi történik a képviselői irodaházban – számolt be az M1 Híradója.

Mobiltelefonokkal és szelfibotokkal a kezükben érkeztek a Mentelmi Bizottság keddi ülésére az ellenzéki képviselők. Már a folyosón élő közvetítéseket indítottak a Facebook-oldalukon. Az ellenzéki politikusok ezután az ülésteremben sem tették le a telefonjaikat.

A szocialista Korózs Lajos annyira koncentrált, hogy papírból osztotta meg gondolatait az internetezőknek, majd később interjút készített képviselőtársaival. Így a Párbeszédes Tordai Bencével is, akivel – mint fogalmazott – már tavaly december 12-én is együtt „tudósított” a Parlamentben.

Ekkor volt az emlékezetes ülés, amikor az ellenzéki képviselők elzárták az elnöki emelvényre vezető utat, ezért a pulpitust nem tudta elfoglalni az ülést levezető elnök.

A történteket közben ugyanúgy végig rögzítették a mobiltelefonjaikkal, mint a bizottsági ülésen. Decemberben cédulákat is szórtak az ülésterembe, majd – amellett, hogy fizikailag is akadályozni próbálták a parlamenti munkát – folyamatosan sípoltak, fütyültek, szirénáztak, egyesek üvöltöztek, hogy megakadályozzák a munkatörvénykönyv módosításáról szóló szavazást.

Kövér László házelnök az akcióban résztvevő 38 ellenzéki képviselő tiszteletdíjának megvonását javasolta. Ezeket a fegyelmi ügyeket vette volna napirendre kedden a Mentelmi Bizottság. Az érintett politikusok azt kezdeményezték, hogy a testület nyilvános ülésen tárgyalja az ügyüket. A bizottság KDNP-s elnöke, Hargitai János ugyanakkor jelezte, hogy a házszabály szerint erre nincs lehetőség

A testület végül nem tudta elkezdeni az érdemi munkát, mert az ellenzéki képviselők nem szavazták meg a napirendet.

Hunhír.info