Idén is folytatódik a nyaralóingatlanok piacának bővülése: a legnagyobb kereslet továbbra is a Balaton környékére irányul, ahol nem ritka a Budapesten már megszokott egymillió forintos négyzetméterár sem a vízparti, új építésű lakások piacán.
Érdemes azonban még a szezon kezdete előtt megvenni álmaink nyaralóját, mivel a strandok nyitásával növekedésnek indulnak az ingatlanárak is. A szezon mellett a lokáció is jelentősen befolyásolja az árakat, így akár 30-50 százalékot is spórolhat az, aki lemond a vízparti elhelyezkedésről és hajlandó a fővárostól távolabb utazni.
Rohamosan nő a kereslet a Balaton parti ingatlanok iránt: a 2013 és 2017 között eltelt 4 év során 68 százalékkal növekedve 1670-ről 2810-ra emelkedett az itt regisztrált lakóingatlan-tranzakciók száma – derül ki az Otthon Centrum közleményéből.
„Aki igazán jó vételt keres, annak érdemes még a szezon kezdete előtt nyélbe ütni az üzletet” – mondja Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője. Nem mindegy azonban hol helyezkedik el a kiválasztott ingatlan, mivel az árat nagyban befolyásolja mind a fővárostól, mind pedig a vízparttól való távolság.
A Budapestről gyorsan megközelíthető keleti medencében a tavalyi évben átlagosan 400-500 ezer forintot kértek egy használt
Úgy veszik a balatoni nyaralókat, mintha nem lenne holnap
Két évtized Csipkerózsika-álom után, a pénzügyi válság lecsengését követően mára a Balaton minden szegletében magához tért az ingatlanpiac. A turizmus is élénkül, és egyre színvonalasabb vendéglátóhelyek, szállodák várják a kikapcsolódni vágyókat. Az új ingatlanfejlesztések igyekeznek kitolni az egyébként rövid nyári szezont – fedett medencékkel, wellnessközpontokkal egész évben jól kihasználhatóak az ingatlanok.
vízparti ingatlan négyzetméteréért, míg a távolabb eső nyugati medence településein jellemző 100-300 ezer forint közötti négyzetméterár csupán a vízparti, kilátással rendelkező részeken volt magasabb. Akinek azonban a vízparti lokáció nem volt elsődleges szempont a vásárláskor, az akár 30-50 százalékkal is olcsóbban juthatott ingatlanhoz egy Balaton parti városban.
A befektetési szándékkal érkezők elsősorban a Balaton déli partján – a vasút és a part közötti területen található – 20-30 éve épült, jellemzően 4-600 négyzetméteres telken álló nyaralókat keresték 2018-ban: az elbontott épületek helyén új, modern nyaralók építése kezdődött. Az Otthon Centrum értékesítési tapasztalatai alapján a tavalyi év slágerei között voltak a vízparton vagy annak közelében épült 2-5 szintes és 5-10 vagy akár 50 lakással rendelkező, több épületből álló üdülőparkok is.
A Balaton és környéke iránt évről-évről fokozódó kereslet mutatkozik. A vásárlói réteget elsősorban magyar családok alkotják, akik befektetési célra és saját használatra egyaránt keresnek ingatlanokat.
A növekvő kereslet megmutatkozik az árakban is: 2013 és 2017 között 35-40 százalékkal emelkedtek és már nem ritka a fővárosban lassan megszokott milliós vagy e feletti négyzetméterár sem az újépítésű (és vízparti) ingatlanok esetében. A legdrágább Balaton parti város továbbra is Balatonfüred, ahol 2018 első félévében átlagosan 355 ezer forintos négyzetméteráron lehetett családi házat vásárolni. Ezt követi – kicsit lemaradva – Balatonalmádi, ahol 303 ezer forintos átlagos négyzetméterárat regisztráltak 2018 azonos időszakában. Soóki-Tóth Gábor elmondása szerint ezek az árak megegyeznek a külső-pesti kerületek átlagárával, így egy mátyásföldi családi ház árából könnyedén vásárolhatunk akár egy siófoki nyaralót is.
A növekvő keresletet az újlakás piac is igyekszik kiszolgálni. A legtöbb beruházás Siófokon zajlik, ahol jelenleg 22 projektben közel 1000 lakás építése van folyamatban. Szintén kiemelkedő lakásszám tekintetében Balatonfüred és Balatonlelle. A népszerű üdülővárosokban 250 és 360 lakás építése várható a közeljövőben.
A vendégéjszakák számát tekintve az első tízben csupán két Balaton parti város szerepelt a 2017-es adatok alapján. Siófok és Balatonfüred mellett népszerű desztinációnak bizonyult Hajdúszoboszló, Eger és Miskolc is. Hiába közel ugyanakkora népszerűséggel bírnak a nyaralni vágyók körében, az árak tekintetében mégis nagy különbségek mutatkoznak a lista szereplői között. Míg egy családi ház átlagos négyzetméterára a második legnépszerűbb Hajdúszoboszlón 158 ezer forint, addig a lista 8. helyén álló Hévízen akár 366 ezer forintot is elkérhetnek egy ugyanilyen ingatlan négyzetméteréért.
Aki befektetési céllal vásárolna ingatlant, annak kitűnő választás lehet Eger, amely ugyan a negyedik legnépszerűbb desztináció hazánkban, egy családi ház négyzetméteréért csupán 201 ezer forintot kérnek el Dobó István városában.
Az Otthon Centrum várakozásai szerint 2019-ben leginkább a vízparti és a fővároshoz közelebbi településeken várható néhány százalékos (1-10 százalékos) áremelkedés. Ettől távolabbi, nem vízparti területeken az árak stagnálása várható.
piac profit
Hunhír.info