Szabó Ferenc jezsuita szerzetes kapta idén a Parma fidei – Hit pajzsa díjat. Az elismerést Mádl Dalma, Mádl Ferenc korábbi köztársasági elnök özvegye adta át szombaton Budapesten.
Sokan gondoljuk, hogy változásra van szükség Euróban, hogy az európai vezetők ne szégyelljék a kereszténységüket, hanem legyenek rá büszkék, ne rombolják a keresztény közösségeket, hanem segítsék megerősödni azokat – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az alkalomra küldött levelében úgy fogalmazott: a kommunista hatalom pontosan tudta, hogy a legnagyobb ellensége a kereszténység. Ezért záratta be az egyházi iskolákat, tiltotta be a szerzetesrendeket, ezért félemlítette meg, börtönözte be, üldözte el vagy ölte meg papok, szerzetesek százait.
Hunhír.info