- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Soros-civilek lobbiztak hazánk ellen

A közigazgatási bíróságokról szóló törvény elleni támadások tisztán politikai töltetűek – hangsúlyozta Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója. Kisebbségben voltak a Magyarország védelmében felszólaló szakértők a holland parlament tegnapi meghallgatásán.

A magyarországi – és kisebb részben a lengyelországi – jogállamiságról tartott meghallgatást tegnap délután a holland parlament alsóházának (Tweede Kamer) európai ügyekkel foglalkozó bizottsága.

Ahogyan arról korábban lapunk is beszámolt, a bizottság delegációt is akart küldeni Budapestre, az utat azonban lemondták, mivel sem a magyar kormány, sem a parlament nem akart együttműködni velük. Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára akkor azt mondta, Hollandia nem Magyarország felügyeleti szerve, a holland bevándorláspárti politikusoknak semmi joguk nincs arra, hogy Magyarországon vizsgálódjanak.

A tegnapi, három és fél órásnak meghirdetett meghallgatást három – akadémiai, jogi és civil – panelre osztották, a felszólalók állásfoglalásait már a kezdés előtt írásban is elérhetővé tették a parlament honlapján. Az első, akadémiai panelben külföldi professzorok mellett felszólalt Bárd Petra, az ELTE ÁJK és a CEU docense is. Laurent Pech, a londoni Middlesex University professzora erősen kritikus felszólalásában sürgős cselekvésre sürgette a holland parlamentet és az Európai Uniót is a magyar jogállamiság „hanyatlása” miatt.

A jogi panelben olvasták fel Szánthó Miklósnak, az Alapjogokért Központ igazgatójának a közigazgatási bíróságok ügyében adott jogi szakvéleményét. Hangsúlyozta, a vonatkozó magyar törvénnyel kapcsolatos bírálatok tisztán politikai töltetűek, a magyar szabályozás ugyanis teljes egészében összhangban van a más uniós országokban is alkalmazott modellekkel.

A civil panelben Marácz Lászlón, az Amszterdami Egyetem tanárán kívül csak olyan szervezetek képviselői kaptak szót, akiket George Soros alapítványa is támogat, és ha Magyarországról nyilatkoznak, kivétel nélkül bírálóan teszik.

Felszólalásában – amelynek magyar fordítása megjelent lapunk szerdai számában – Marácz sorra cáfolta a Magyarországgal szembeni vádakat.

Claire Algar, az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet egyik igazgatója élesen bírálta többek között a civil szervezetek átláthatóságáról szóló magyar szabályozást. Javaslatokat is megfogalmazott a holland hatóságok részére. Javasolta, hogy támogassák a civil szervezeteket – beleértve azt is, amelyiknek ő dolgozik –, gyakoroljanak nyomást a magyar és a lengyel kormányra, valamint az uniós jogállamisági eljárások vonatkozásában is arra biztatta a holland diplomáciát, hogy vesse latba befolyását Varsó és Budapest megbüntetése érdekében.

A panelben felszólalt még Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke és Israel Butler a brüsszeli Libertiestől – e szervezet Magyarország-ellenes lobbizásáról lapunk is többször beszámolt.

mho

Hunhír.info