- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Pisztolyt szorítva az őr fejéhez szökött meg egy rab Budapesten ( frissítve: elfogták)

Pénteken délben egy fegyveres rab szökött meg a Fővárosi Törvényszékről – értesült az Index. A portál úgy tudja, egy vádlott elvette az őr fegyverét, a pisztolyt az őr fejéhez szorította így menekült ki az épületből, majd egy autót is szerzett. Egy szemtanú beszámolója szerint a férfi egy szürke Suzukiba ült be, majd az őrt elengedte.

Hatalmas a rendőri készültség a főváros északi részében, a Dózsa György út – Váci úton mindenhol golyóálló mellényes rendőrök állnak, és az Árpád hídon is ékalakban két rendőrautó áll, Pestről Budára csak egy sávon lehet átkelni – értesült az Index.

InformációiK szerint a szökés után nem sokkal a rabot a XV. kerületben, a Nyírpalota utca és a Szentmihályi utca sarkán kapták el nemrég.

Elfogták azt a férfit, aki pénteken megszökött a Fővárosi Törvényszék egyik tárgyalóterméből, miután megszerezte egy őr fegyverét – közölte a rendőrség péntek délután a honlapján. A szökött rabra elfogása előtt a rendőrök többször rálőttek, életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.

Azt írták: a Fővárosi Törvényszék V. kerületi, Markó utcai épületében a 35 éves Sz. Károly ítélethirdetés után megütötte a biztonsági felügyelőt, majd elvette a fegyverét. A lábbilincsben lévő fegyveres magával hurcolta a törvényszék biztonsági szolgálatának egy munkatársát, akit az épületből kilépve elengedett.

A férfi az V. kerületi Stollár Béla utca és Bihari János utca kereszteződésénél megállított egy Nissan X-Trail személygépjárművet, amelynek 63 éves budapesti vezetőjét fegyverrel arra kényszerítette, hogy segítse őt a menekülésben.

A bejelentést követően a Budapesti Rendőr-főkapitányság elrendelte a főváros rendőri zárását, és hajszát indított a fegyveres menekülő elfogására. A szökevény keresésébe bekapcsolódó rendőrök a XIV. kerületi Hungária körúton figyeltek fel a Nissanra, és látták azt is, hogy a szökött rab fegyvert fog a gépkocsivezető fejéhez.

Hozzátették: a főváros rendőri zárásának eredményeként a feltorlódott forgalom miatt a Nissan megállt a XV. kerületi Szentmihályi út és Nyírpalota út kereszteződésénél. Az elítélt kiugrott a Nissanból, és megkísérelt megszerezni egy másik autót, de közben utolérték az őt már gyalogosan üldöző rendőrök.

A rendőrök felszólítására, majd figyelmeztető lövéseire a fegyveres férfi nem állt meg, a rendőrök többször rálőttek, majd elfogták. A férfit a mentők súlyos, életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.

A Fővárosi Törvényszék Sajtótitkársága korábban azt közölte: az elítélt, akire garázdaság és rongálás vétsége miatt a törvényszék 1 év 1 hónap börtönbüntetést szabott ki jogerősen, az ítélethirdetést követően, a kézbilincs felhelyezésekor kezdett dulakodni a büntetés-végrehajtási őrrel.

A férfit erőszakos bűncselekmények miatt korábban már elítélték, és jelenleg is jogerős büntetését töltötte más bűncselekmény miatt.

Hunhír.info