- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Továbbra is tart az LMP volt társelnökeinek akciója az MTVA-nál

Továbbra is az MTVA épületében akciózik a független Szél Bernadett és Hadházy Ákos. Az ellenzéki pártok magánakciónak tartják a képviselők mostani székházfoglalását és nem is asszisztálnak hozzá. A két ellenzéki képviselő továbbra is a közmédia vezérigazgatójával szeretne beszélni – annak ellenére, hogy már kedden is egyeztettek.

Egyébként az MTVA és a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. kedden közös közleményben szólította fel Hadházyékat: tartsák be a jogszabályokat.

Ha továbbra is együtt működik a teljes ellenzék – mert, hogy ez a cél – tehát ez vezet eredményre. Úgyhogy abszolút mindenkit várunk. Mi magunk is azért döntöttük így, hogy itt maradunk, mert egyszerűen nem állnak velünk szóba” – mondta Szél Bernadett.

Az ellenzéki összefogás azonban máris veszélyben van. Szél Bernadett keddi kijelentésére az ellenzéki pártok érdemben nem reagáltak. Decemberben még az ellenzéki pártok képviselői közösen mentek be a közmédia épületébe, ahol már-már hisztérikusan viselkedtek. Sőt megpróbálták megzavarni az intézmény működését.

Most viszont csak két ex LMP-s, jelenleg független képviselő akciózik tovább az MTVA székházában, bár a sajtón keresztül hívták ellenzéki képviselőtársaikat is. Akik nem mutatják az összefogás jeleit.

„Hát én meg finnyás vagyok. Tehát, hogyha engem valaki akar, akkor személyesen hívjon meg. Ez így helyénvaló. Tehát nem hívtak meg” – mondta Varga-Damm Andrea. A Jobbik képviselője ezután bejelentette, bár nem csatlakozik a két független képviselőhöz, pártja saját akcióba kezd.

„Én is fogok a Magyar Televízióba menni. Méghozzá nem is egyedül. Következő héttől megkezdjük politikustársaimmal a 90 milliárdos költségvetésű Magyar Televízió átfogó ellenőrzését. Az éves szakmai beszámolójuk és tematikájuk alapján. És bizony hivatalosan fogunk menni, előre egyeztetve, előre leírva mit szeretnénk, mely napon, kik lesznek, tehát mi is megyünk a tv-be. Csak nem az éjszakai ott tartózkodás fűszerével, hanem a napközbeni munka időbeni ellenőrzésnek a tematikája mentén” – tette hozzá.

Az LMP már szűkszavúbb volt. Turcsán Szabolcs a zöldpárt elnökségi tagja magánakciónak tartja volt párttársaik megmozdulását.

„Mindenki a saját eszközével küzd. Szél Bernadettnek és Hadházy Ákos saját portfóliója a sajtószabadságért való küzdelem” – mondta röviden.

A DK sem csatlakozik a képviselőkhöz. „A lényeg, hogy az állami média továbbra is hazudik az adófizetők pénzéből és továbbra sem hajlandó érdemi információt adni az országgyűlési képviselőknek és érdemben szóba állni velük. Ez az igazán fontos kérdés” – mondta Arató Gergely, a párt országgyűlési képviselője.

A szocialisták országgyűlési képviselője napok óta sajátos módon bojkottálja a jobboldali médiát. Bangóné Borbély Ildikó minden kérdésre ezt a választ adta.

„Forduljanak az Origo-hoz. Az Origo mindenben nagyon jól értesült. Kérdezzék meg az Origótól.

Politikai elemzők szerint a két független országgyűlési képviselő továbbra is színészkedik. Szél Bernadett kedd óta már műsorvezetőként is kipróbálta magát” – mondta.

Ezt már korábban egy másik ellenzéki politikus is megpróbálta. A választás után viharos sebességgel eltűnt Együtt párt korábbi elnöke Juhász Péter is be akart jutni a köztelevízióba, ám mivel ő nem volt országgyűlési képviselő, így nem mehetett be – ezért egy rögtönzött híradót mutatott be a nyílt utcán.

Korábban egy alkotmányjogász egyébként arról beszélt híradónknak, hogy egy országgyűlési képviselő bemehet közintézménybe, ellenőrizheti annak működését, de nincs hatásköre módosítani annak üzemszerű működését.

„Egyénileg a képviselő nem hatóság, ő csak felteheti a kérdéseket és ha ez nem sikerül, akkor elviheti a parlamentbe a problémát, felállhat és a parlamentben szóvá teheti, hogy nem tartják be azokat a alapszabályokat, amit szerintük be kéne tartani, de mást nem tehet” – mondta Lövétei István.

Egyébként az MTVA és a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. kedden közös közleményben szólította fel Hadházyékat: tartsák be a jogszabályokat.

hírtv.hu

Hunhír.info