Az ország jövője szempontjából a kérdés most az, meg lehet-e találni a minimális közös pontokat a nemzeti radikalizmus, konzervativizmus, jobboldaliság, baloldaliság és liberális gondolkodás között? Meggyőződésem, ha a véleményvezérek minden oldalon lemondanak a legszélsőségesebb, legkevésbé vállalható elképzeléseikről, igenis létrejöhet – a számos politikai kérdésről másként gondolkodók között – egy nemzeti minimum…

TÜNTETÉSEK – Minden diktatórikus rendszer megdöntésének pillanata rendszerint olyan eseményhez köthető, amely önmagában értelmezhetetlen, ha az előző évek, évtizedek folyamatait nem ismeri az ember. A rabszolgatörvény utáni események a csordultig telt pohár hasonlatával jellemezhetőek. Ez volt az utolsó csepp a pohárban, hogy végérvényesen megváltozzon az ellenzéki hozzáállás az Enyveskezű rendszerével kapcsolatban.

Ismeretes, a múlt évben volt a kiegyezés 150. évfordulója. Ezen évforduló alkalmából a mai politikai helyzetre vonatkoztatva négy részes írásomnak is a kiegyezés címet adtam. A közösségi oldalon visszakereshető, egy évvel ezelőtti soraim ma különösen aktuálisak, hiszen az elmúlt hetekben elementáris erővel tört fel a társadalom legszélesebb rétegei felől érkező igény az összefogásra.

A Fidesszel és csatolt pártjaival, szervezeteivel kapcsolatos politikánk lényegét a Jobbik kongresszusa által egyhangúlag elfogadott Nemzeti Ellenállás Nyilatkozata pontosan tartalmazza, viszont a zöld vagy baloldali liberális pártok megítélését már korántsem tárgyalja olyan részletességgel az említett – egyébként példátlan egyetértéssel elfogadott – dokumentumunk. Alábbi soraim a lehető legtömörebben ezt a kérdést kívánják elemezni, eligazítást nyújtva a tisztességes szándék által vezérelt kérdezőknek, és egyben lezárva a találgatás lehetőségét a sok esetben rosszindulatú, politikai érdekből motivált spekulánsok előtt.

A Jobbik a kezdetektől fogva egy igazságos, esélyegyenlőségen, a tehetségek kibontakozásán alapuló társadalmat szeretne megvalósítani. Tulajdonképpen azt szeretnénk, amit harminc éve megígértek nekünk, szüleinknek és nagyszüleinknek, és amelyből aztán gyakorlatilag semmi sem teljesült: szociális piacgazdaságra épülő demokráciát. Szemünkre lehet vetni, hogy fiatal pártként sarkosan fogalmaztunk, és azokat a jelenségeket is bíráltuk és bíráljuk a mai napig, amelyeket mások nem mernek, mert megrettennek a feladatoktól, vagy egyszerűen kényelmesebb nekik a homokba dugni a fejüket. Ettől függetlenül a mi célunk továbbra sem lehet más. Hiszünk egy konzervatív értékrendű demokráciában, ahol elsődleges érték a család, mint a társadalom legfontosabb alapegysége. Hisszük, hogy lehet egyszerre modern és konzervatív, a hagyományokat tisztelő kormányzást megvalósítani. Az ország jövője szempontjából a kérdés most az, meg lehet-e találni a minimális közös pontokat a nemzeti radikalizmus, konzervativizmus, jobboldaliság, baloldaliság és liberális gondolkodás között?

Meggyőződésem, ha a véleményvezérek minden oldalon lemondanak a legszélsőségesebb, legkevésbé vállalható elképzeléseikről, igenis létrejöhet – a számos politikai kérdésről másként gondolkodók között – egy nemzeti minimum. Egy olyan nemzeti minimum, amely igazságos társadalompolitikára és határozott nemzetpolitikára épít.

Lehetnek értékrendbeli különbségek jobbikosok, csalódott kormánypártiak, vagy éppen magukat baloldaliként meghatározó ellenzékiek között, de ha Magyarországot nem állítjuk meg azon a gazdasági, demográfiai és politikai lejtőn, mely a legújabb autoriter rezsim országvesztő tevékenysége miatt felgyorsult, akkor ennek a következménye – az Enyveskezű és családtagjai, szűk baráti köre kivételével – mindenki számára rendkívül szörnyű lesz.

Le kell szögezni: a Jobbik kész együttműködni bármely tisztességes honfitársunkkal, függetlenül kortól, iskolázottságtól, vagyoni helyzettől, világnézeti meggyőződéstől vagy bármely más védett tulajdonságától. Azokkal azonban nem közösködünk, akik az elmúlt harminc évben részt vettek az ország tönkretételében, közreműködtek a közpénzek maffiaszerű megcsapolásában, gyarapítva saját vagy családtagjaik mesés vagyonát. Összességében bármennyire szélesnek is tűnhet még így is az említett társadalmi bázis, a mi felfogásunk szerint azoknak sem szoríthatunk helyet ebben a táborban, akik az igazságos társadalom, a megfélemlítés nélküli közélet vagy éppen a nyugati életszínvonal rendszerváltáskor kitűzött elsődleges céljait kisiklatták.

1991-ben Zétényi Zsolt megalkotta azt az igazságtételi törvényjavaslatot, amely azt szolgálta volna, hogy a kommunista, pártállami időszakban elkövetett bűncselekmények ne évülhessenek el és történjen felelősségre vonás. Akkor a Sólyom László vezette Alkotmánybíróság megakadályozta ennek életbelépését. Az Enyveskezű, Kövér László, Szájer József, Deutsch Tamás, Varga Mihály is a törvényjavaslat ellen szavazott.

Meggyőződésem, hogy a rendszerváltozás kisiklatásának egyik legfontosabb mérföldköve volt ez a pillanat. Ha valódi rendszerváltozást akarunk, akkor az csak úgy lehetséges, ha nem csak az elmúlt nyolc év, hanem az elmúlt harminc év bűneit tárjuk fel, és a vezető beosztású felelősök, ha szükséges, viselik ennek a büntetőjogi következményeit. Ám talán ennél is fontosabb, hogy a megújuló magyar közéletben nem töltenek be felelős pozíciókat.

Ilyen lusztrációs jellegű törvények sok európai országban születtek, és segítették a közélet tisztaságának megteremtését.

Hiszem, hogy Magyarország képes lehet arra, amire Finnország, Szlovénia, Észtország és részben Csehország is képes volt. Szembenézni a múlttal és ennek köszönhetően társadalmát, gazdasági rendszerét megvédeni a külföldi multiktól és hazai korrupt oligarcháktól.

Ez kell, hogy legyen a nemzeti minimum, a magyar emberek összefogásának alapja.

Sneider Tamás Facebook-bejegyzése

Hunhír.info