Az első magyar operaénekesnő, Déryné Széppataki Róza ma kétszázhuszonöt éve, 1793. december 24-én született.
A távirati iroda portréja szerint Schenbach Róza néven Jászberényben jött világra, apja bécsi patikus volt. Pesten lépett először közönség elé 1810. április 8-án, a nevét Benke József színigazgató (Laborfalvy Róza apja) javaslatára tükörfordítással magyarosította, majd felvette férje és színésztársa, Déry István nevét is. Harcolt a magyar nyelvű színjátszásért, folyamatosan képezte magát, német műveket is lefordított. Országszerte vendégszerepelt, fellépett a miskolci színház 1828-as megnyitó előadásában is, a pályája csúcsán hatalmas kultusza alakult ki. A Pesti Magyar Színházhoz (a későbbi Nemzeti Színházhoz) szerződött 1837-ben, néhány év múlva azonban a kritika és a közönség már nem volt elégedett a teljesítményével, de csak ötvennégy évesen vonult vissza. Élete végén papírra vetette memoárját, 1872. szeptember 29-én hunyt el.
Hunhír.info