A Time címlapján is szereplő síró kislány bejárta a libernyák világ több ezer médiumát, azzal, hogy azért sír, mert a csúnya (náci) Trump, amerikai elnök miatt elválasztották őt az illegálisan az USA-ba érkező, és ezért letartóztatott édesanyjától. De itt az igazság…
Nem választották el édesanyjától a határon azt a kislányt, akinek fotója már bejárta a világsajtót, mint Donald Trump menekült családokat szétszakító politikájának szimbólumát.
A fényképet egy facebookos adománygyűjtő kampányhoz is felhasználták, amin végül 17 millió dollár gyűlt össze a menekültek ügyeivel foglalkozó jogi képviselők fizetésére.
A Reuters beszélt a hondurasi kislány édesapjával, Denis Valerával, aki tisztázta, hogy lányát és a kislány édesanyját, Sandra Sanchezt valóban feltartóztatták a határon, de nem választották el őket egymástól, hanem együtt mehettek menedékjogért folyamodni a texasi McAllen határvárosába.
A történet másik kínos mozzanata, hogy az előre “történelminek” beharangozott és kikiáltott Time magazin címlap – ami egy montázs a kislányról és Donald Trump amerikai elnökről – így egy nagy hazugság, egy politikai csalás.
Azt még áprilisban jelentette be a szövetségi főügyészi tisztséget is betöltő Jeff Sessions igazságügyi miniszter, hogy zéró toleranciát hirdetnek az illegális bevándorlókkal szemben.
Betartják a 2008-ban George W. Bush alkotta törvényt, miszerint vádat emelnek ellenük, letartóztatják őket, és mivel a 18 év alatti gyermekeket nem lehet a szüleikkel együtt büntetővád alá helyezni, ezért őket külön létesítményekben helyezik el.
Ez utóbbit részletet vonta vissza a Trump az amerikai elnök.
Ennyit a hisztériakeltő libernyák világ gépezetéről!
Hunhír.info