- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Fidesz! Mit műveltek suttyomban az EP-ben?

Az Európai Parlament legutóbbi plenáris ülésének egyik napirendi pontja az úgynevezett Grammatikakis-jelentés volt az új kulturális menetrenddel kapcsolatban. A végszavazásnál a Fidesz jelenlévő képviselői is mind támogatták a dokumentum elfogadását – írta honlapján a szocialista EP-képviselő, Ujhelyi István.

Pedig a jelentésben csupa olyan tétel szerepel, amellyel kapcsolatban a fideszesek rendre tiltakozni, sőt obstruálni szoktak az Európai Parlamentben – emlékeztetett.

A dokumentum kimondja például, hogy az európai közösséget jelenleg számos kihívás feszíti, többek között a radikalizálódás és a populizmus, amelyek „alapjaiban ingatják meg az európai integrációt és megkérdőjelezik a tagállamok közötti szolidaritást.”

A jelentés kiemeli, hogy a kultúra fontos szerepet játszik a társadalmi kohézióban és az integrációban, különösen „a migránsok és menekültek kulturális és társadalmi életben való részvétele révén”.

Megemlíti, hogy hatékonynak bizonyult a migránsok „Kreatív Európa” programba történő integrációja; sőt túljelentkezés is volt az alulfinanszírozott programban.

A Fidesz által támogatott Grammatikakis-jelentés megállapította, hogy „a menekültek beilleszkedése érdekében szükséges fellépéseket új forrásokkal kell támogatni”, mert „a kultúra és a kultúrák közötti párbeszéd szerepet játszhat a migránsok társadalmi szerepvállalásának növelésében és integrációjuk megkönnyítésében”.

Az európai kultúra legnagyobb értéke az elképzelések, a hangok és a kifejezésmódok sokszínűségében rejlik, amelyet meg kell őrizni, meg kell erősíteni és támogatni kell – fogalmaz a dokumentum, amelyet tehát a kormánypárti politikusok is csendben megszavaztak.

Hunhír.info