Úgy tűnik, a szegedi Fidesz-iroda rongálói csak pár napot pihentek, szerda reggelre ismét pingáltak, viszont most másik színt választottak a palettáról, a narancssárgát
Egyelőre nem tudni, hogy az elkövetőknek milyen gondjuk van a barna színnel, de a Fidesz szegedi alapszervezetének elnöke szerint egy kultúrországban normális ember ilyet nem tesz, ép ésszel fel nem fogható a tett.
– Az elkövetők vagy az őket felbujtók csak saját magukat minősítik, sajnálom, hogy ilyen emberek élnek köztünk Szegeden. Ahogyan a mondás tartja, tolvaj ellen nincsen zár, ha valaki ezzel boldogabb, és ezzel éli meg élete legszebb pillanatait, akkor hajrá, kellően nagy hozzá az utcafrontunk. Láthatjuk az országos kabarévideókat, a tragikus csukott ajtónak való nekiugrásokat, az utóbbi esetben szeretném felhívni a figyelmet, hogy a miénk üvegből van, balesetveszélyesebb… Értelmetlenek, és ahogyan a számok is mutatják, a magyar állampolgárok 83 százaléka elutasítja a károkozásba, erőszakos cselekvésekbe torkolló tüntetéseket, az ellenzék csupán a népszerűségéből veszít ezekkel – magyarázza az eset kapcsán Bartók Csaba.
Folytatódott a Fidesz szegedi alapszervezete elleni hadjárat. Ezúttal a nagyobbik kormánypárt színét választották az elkövetők.
Megkeresésünkre a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság elmondta, az esettel kapcsolatban feljelentés nem érkezett, bűncselekmény, szabálysértés gyanúja nem merült fel, így eljárás sem indult.
delmagyar
Hunhír.info