- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Kábítószer-kereskedő az ultraliberális tüntetők között?

A hirado.hu utánanézett, hogy miért ítélték el korábban azokat a randalírozó tüntetőket, akiket a rendőrség az elmúlt három napban előállított. A hatóságok szerdától péntekig összesen 57 embert állítottak elő, és 22-t vettek őrizetbe, közülük 11 büntetett előéletű személyt. Vagyis az őrizetbe vettek egyötöde követett már el bűncselekményt.

Az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a hirado.hu-nak megerősítette: a 11 személy közül volt, akinek kábítószerrel kapcsolatos törvényszegés miatt volt már dolga a hatóságokkal.

Csécsi Soma portálunknak elmondta: a randalírozók között voltak korábban lopás miatt elítéltek. Voltak, akik csoportos garázdaságot, mások rongálást követtek el. A rendőrség közlése szerint ittas járművezető is volt az előállítottak között, és olyan is, aki kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt került korábban a rendfenntartók látókörébe. Ilyen törvényszegés lehet például a kábítószer-kínálás, a drogkereskedés vagy a kábítószer termesztése, előállítása, tartása és fogyasztása is.

Csécsi Soma azt ugyanakkor nem tudta megerősíteni, hogy a látszólag illuminált állapotban rongáló, füstgránátokkal és üveggel dobálózó tüntetők között volt-e olyan, aki tudatmódosító szerek hatása alatt állt.

Hunhír.info