- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Kossuth tér, III. felvonás: Békétlenek (ÉLŐben)

A túlóratörvény elleni tüntetéssorozat harmadik napján este ismét beindult az élet a Kossuth téren. A Momentum vezetésével toborzókörútra indultak a tüntetők. Az útvonal a tegnapról már ismert, ismét a Margit-hídon keresztül vonulnak, lezárva természetesen a forgalmat az autósok és a villamosok elől. Aztán meggondolták magukat, fordulj, irány a Nyugati. Innen lyukra futás a Bródy Sándor utcában, majd a Szabadság híd következett. A budai rakparton Erzsébet-hídig tartott a séta, aztán újra Pest felé vették az irányt, a Vörösmarty téri karácsonyi vásáron keresztül, kicsit kitérve a Szabadság tér felé, majd visszatértek a Kossuth térre. Előkerültek a füstgránátok is.

01:05 – A Széll Kálmán téren feladták a harcot, feloszlott a tüntetők serege. Mára vége.

00:46 – A Várban élők közül valaki nyugalmából felriadva a részegen énekelő, kiabáló tüntetőkre az ablakából egy vödör vizet öntött ki, hogy lehűtse a kedélyeket. Apróbb hisztériás rohamot kapott a sértett. Mennek a Széll Kálmán tér felé.

00:36 – Az MTVA székháza elé tervezik a vonulást, de ez reménytelennek tűnik ilyen alkoholfogyasztás mellett.

00:27 – Folyik a részegek hőbörgése. Most a Halászbástyáról ordibálnak. Közben a tömegben páran arról beszéltek, hogy Molotov-koktélokkal készülnek a vasárnapra.

00:17 – Azt találták ki, hogy a Mátyás-templomba mennek.

00:15 – A Sándor-palotánál elénekelték az Örömódát, majd továbbálltak. A tüntetés jellegét és minőségét jól jelzi, hogy rengeteg a részeg, ittas közöttük. Gajdolnak, tántorognak, többségüknek tele van a keze sörrel.

23:45 – Elindultak a tüntetők a Sándor-palotához. A momentumosok már a Lánchídon vannak, a vége még a pesti rakparton. A Várkert bazár felé vették az irányt, élvezik a hóesést.

23:19 – Valószínűleg üveggel találták el a Vadhajtások tudósítóját.

23:17 – A rendőrök habbal nyomják a tüntetőket, ez olyan mint a paprikaspray, csak hatékonyabb állítólag. Folyamatos továbbra is a rendőri felszólítás a jogszabályba ütközős cselekmények beszüntetésére. Fagyasztott tojásokat dobálnak a tömegből a rendőrökre.

22:31 – Eddig kétszer fújtak könnygázt a dobálásokra reagálva a rendőrök. Folyamatosan szólítják fel őket, hogy hagyjanak fel a dobálásokkal. Azóta viszonylagos nyugalom van a téren, a tüntetők egymást csitítják. Ennek ellenére nagy rendőri csapaterő vonult be a térre minden irányból. Tudósítónk szerint, ha tovább folytatják a dobálást, valószínűleg ki fogják szorítani a tüntetőket a térről.

22:24 – Másodszorra is felszólította a tüntetőket a rendőrség, hogy hagyjanak fel a dobálással, mert az hatóság elleni erőszak.

23:15 – Megkezdték a tüntetők kiszorítását. “Kurva gyenge!” – kiáltották a könnygáz után, és újabb füstgránáttal kínálták a rendőröket. Ezután kezdődött a kiszorítás, a rendőrök pár méterrel előrébb nyomultak. “Hazaárulók!” “ÁVH” – skandálja a tömeg.

22:13 – Egyre több petárda és üveg repül kurvanyázás közepette a rendőrök felé, a válasz könnygáz.

22:08 – Folyamatosan provokálják, dobálják a rendőröket.

21:47 – Füstgránátot dobtak a rendőrök felé a Parlament épülete előtt.

21:41 – Újra Kossuth tér.

21:17 – Már a Szabadság téren vannak.

21:14 – A tömeg nem tudja, merre van a Kossuth tér, 14-17 évesek a tömeg előtt, gőzük nincs merre tovább.

21:00 – A Vörösmarty téri karácsonyi vásárnál vannak, mennek végig a Váci utcán, a cél valószínűleg újra a Kossuth tér.

20:59 – Halál Orbánra, meg a famíliájára! – ordította egy felhevült tüntető.

22:45 – A Ferenciek tere a cél, hogy utána mi, azt nem lehet tudni. Nagyon kellemes hangulatban telik a tüntetés, jól érzik magukat a vonulók, beszélgetnek, nevetgélnek, iszogatnak. A menetet maszkosok vezetik, rendőrök nem emelik ki őket.

20:34 – A menet eleje már az Erzsébet-hídon tart.

20:25 – A budai alsó rakparton haladnak tovább az Erzsébet-híd felé. Egy-két szurkoló, zömében DVSC és Újpest-drukker is vonul a tömegben. Tudósítónk szerint tévesek azok a sajtóinformációk az Alfahírtől, hogy fradisták lennének a tömegben. Antifa-zászlók viszont ismét vannak.

20:15 – A rendőrök útjukat állják a tüntetőknek a Szabadság tér pesti hídfőjénél. Aztán mégis szabad az út, mennek tovább Budára.

20:01 – Megostromolták az egykori Magyar Rádió már rég bezárt Bródy Sándor utcai épületét, majd fél óra elteltével jöttek rá, hogy az épület mögött nincs semmi. Kitalálták, hogy akkor továbbmennek, a célt nem tudni, ugyanis nem egységesek. Szabadság-híd felé veszik talán az irányt. A PM betárazott a pirotechnikai eszközökből.

18:53 – Gyertek velünk! – skandálják a tüntetők, akik elállták a gépjárműforgalmat, a villamos útját, éppúgy mint tegnap.

Hunhír.info – Moncsi, neva – Vadhajtások.hu

Hunhír.info