Szociálisan érzékeny nemzeti néppártként a Jobbik politikusai hisznek abban, hogy a társadalom egyik fő szervezőereje a munka. A munka, amelyik jól működő, gondosan kormányzott országban nem veszítheti el becsületét, hiszen abban az esetben az emberi közösség legfontosabb tartópillére rendül meg.

Az OECD államok munkavállalói közül az egyik legtöbbet dolgozó, ámde méltatlanul alulfizetett dolgozói a magyarok, legyenek akár a közszféra kizsigerelt alkalmazottjai, vagy a versenyszféra túlhajszolt foglalkoztatottjai. Ők azok, akik nem érzik azt az anyagi és erkölcsi megbecsülést, ami joggal megilletné őket, amitől valóban szabadok lehetnének.

A társadalomellenes szélsőliberálisok már a rendszerváltás hajnalán koraszülött jóléti államról hazudoztak, s az azóta regnáló kormányzatok mindegyike vevő volt a munkavállalói jogok megnyirbálására alapozott hamis versenyképességi dogmának. Ez utóbbi nemhogy versenyképességet nem eredményezett, de egyre csak súlyosbította a magyar társadalmi meddőhányó problémáit. A demokratikusnak nevezett átalakulás óta majd’ három évtizedet elvesztegetve, a multinacionális tőke és a hazai oligarchák által kifosztva, vagy éppen az állam által túldolgoztatva, a globális munkamegosztás termelési láncainak alján robotolva, a magyar munkások végre élhető életet szeretnének.

Élhető élet viszont csak akkor lesz, ha egyszer s mindenkorra szabad embernek, nem pedig kizsigerelt munkaerőállatnak érezhetik magukat a saját hazájukban. Ott, ahol a tisztességgel ledolgozott napi nyolc óra mellett nem vakmerőség a gyermekvállalás, nem luxus az egy hét balatoni nyaralás, és ahol nem kell dönteni a közüzemi csekk feladása vagy a gyógyszerrecept kiváltása között. Olyan országot szeretnének, ahol átlagos munkavállalóként sem vágyálom a középosztályhoz tartozás, mert az nem csupán politikai termék, hanem társadalmi érdek, egy reálisan elérhető lehetőségnek kell lennie.

De ott, ahol bérrabszolgaként bánnak a dolgozókkal, ahol nem azok kreativitására, hanem csak a potom pénzen megvett fizikai erejükre van szükség, ahol zokszó nélkül kell tűrni a monotonitást, a megaláztatást, és – legendás béketűrésüknek betudhatóan – akár fát is vághatnak a hátukon, ahol mindennapos az egzisztenciális fenyegetettség, ott nincs szabadság!

Nem kergetünk megvalósíthatatlan utópiákat, de a Magyarországon megvalósuló legvadabb neoliberális kapitalizmussal szemben, igenis, hogy létező alternatíva az emberarcú, szociális piacgazdaság, és kormányon is érvényesíteni kell azt az alapigazságot, hogy a gazdaság van az emberért, és nem fordítva!

A Fidesz-kormány a munkaerőpiaci rugalmasság szlogenjét bunkóként forgatva szétcsapott a szakszervezeti jogosítványok között, és a dolgozói érdekvédelem egyik legerősebb fundamentumának, a sztrájkjognak az újraszabályozásával csaknem ellehetetlenítette a jogszerű munkabeszüntetés lehetőségét is. A magyar munkavállalókat fokozottabb védelem kell, hogy megillesse, ezért szabadságuk visszaszerzése céljából, azonnali országos egyeztetést kezdeményezünk az ellenzéki pártokkal és az érdekvédelmi szervezetekkel. Elsődleges célunk a Munka Törvénykönyvének munkavállalókat sújtó diszkriminatív előírásainak, valamint a sztrájkjogi szabályozás igazságtalanságainak felülvizsgálata és egy új Munkavállalói Minimum kidolgozása.

A nép pártján állva szent meggyőződésünk, hogy a hatalomtól, a politikai pártoktól független szabad szakszervezeteknek a munkavállalói érdekek könyörtelen képviselőivé kell válniuk Magyarországon, hiszen hatékony érdekvédelem híján tovább csökken a munkavállalók szabadsága, és ezzel párhuzamosan tovább nő a dolgozói kiszolgáltatottság. Ezért az érdekképviseletek megerősítése, a munkavállalói jogok, a szabadság visszaszerzése össznemzeti érdek, amely nem tűr halasztást!

Sneider Tamás, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke

Hunhír.info