Azok a Gyurcsányék beszélnek és vádaskodnak, akik 2006 őszén rendőrterrort vetettek be, gumibotokkal, gumilövedékkel, lovas rendőrökkel, verték szét a kormány demonstráló tömeget – reagált a Fidesz Vadai Ágnes nyilatkozatára. Kilenc rendőr sérült meg a szerdai utcai zavargások során, kettejüknek a végtagját is be kellett gipszelni – tudta meg az mho.
A rendőrség harmincöt személyt állított elő.
Szerdán este be nem jelentett, így törvénytelennek minősülő ellenzéki rendbontás kezdődött az Országház épületénél, később a rendbontók a Margit hídhoz vonultak, amit megpróbáltak elfoglalni, ám csak a budapestieknek okoztak bosszúságot az általuk kreált dugóval.
Ezután a randalírozók a Fidesz Lendvay utcai székházához vonultak, ahol ketten behatoltak a székház egyik erkélyére, és rátámadtak az épületet védő rendőrökre. A rendőrség honlapján közölte, hogy a demonstráció egyik résztvevője két rendőrt paprikaspray-vel fújt le. A rendőrök ellátásuk után folytatták szolgálatukat. A tüntetők végül a Kossuth térre vonultak, mialatt más csoportok a Lánchíd lezárásával próbálkoztak, de ők sem jártak sikerrel, és végül szintén a Kossuth térre mentek.
Útközben és a téren útjelzőtáblákat rongáltak meg, szemétgyűjtőket gyújtottak fel, kölcsönözhető kerékpárokat tettek tönkre, máglyákat raktak az út közepén, dísznövényeket pusztítottak el, padokat borogattak. A feldühödött vandálok fel akarták gyújtani a Parlament előtt álló karácsonyfát is, a fenyőre petárdákat és pirotechnikai eszközöket dobáltak. A keletkezett tüzet gyorsan eloltották – közölte a rendőrség honlapján. Úgy tudjuk, az egyik egy rendbontó a fenyőfát rögzítő acélsodronyok egyikét is megpróbálta szétfeszíteni, kockáztatva a téren tartózkodók testi épségét.
Az ország karácsonyfája mellé kihelyezett szánkók közül ötöt is elloptak. A biztosításban résztvevő rendőrök az elkövetőket fél órán belül azonosították és elfogták. A téren egy darabig sikerült a rendőröknek feltartani a tömeget, ám egy idő után az elmúlt években nem tapasztalt intenzitású, brutális méretű attak miatt a rendőrök kénytelenek voltak gázspray-t alkalmazva megbontani a tömeg sorait. Úgy tudjuk a „nyomulók” között ott volt Nyakó István (MSZp) is, aki tevékenyen részt vett az „eseményekben”.
Garázdaság, lopás, gyülekezési joggal való visszaélés, valamint hivatalos személy elleni erőszak miatt harmincöt személy ellen tett a rendőrség feljelentést. Elképzelhető, hogy a szám még nő a későbbiek során, mivel a rendőrség folyamatosan dolgozza fel a Kossuth téren készült felvételeket. Úgy tudjuk, kilenc rendőr sérült meg az utcai zavargások során, kettejüknek a végtagját is be kellett gipszelni.
Azok a Gyurcsányék beszélnek és vádaskodnak, akik 2006 őszén rendőrterrort vetettek be, erőszakkal, gumibotokkal, gumilövedékkel, lovas rendőrökkel, viperákkal verték szét a kormány ellen békésen demonstráló tömeget – reagált a Fidesz-frakció Vadai Ágnes (DK) nyilatkozatára. Az ellenzéki politikus ugyanis azt kezdeményezte, állítsanak fel parlamenti bizottságot a tüntetés feloszlatása körülményeinek vizsgálatára.
mno
Hunhír.info