- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Megjelent a Csíksomlyói passió – Egy színházi előadás zarándokútja című könyv

Megjelent a Csíksomlyói passió – Egy színházi előadás zarándokútja című könyv, amely a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közös augusztusi csíksomlyói produkciójáról szól.

A kötet csütörtöki bemutatóján a csíksomlyói pünkösdi zarándoklat helyszínén eljátszott nagyszabású előadásról szólva Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója hangsúlyozta: már az előadás előtt tudták, hogy az életük fontos pillanata lesz, egy megismételhetetlen esemény.

A színház Csíksomlyói passió című előadásának szabadtérre átalakított verzióját 25 ezer néző látta a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben augusztusban. A kötetben az erdélyi előadásból vett szemelvények, a Berecz András által összeállított archaikus mesék és énekek mellett olvasható tanulmány a ferences iskoladrámákról, és megszólalnak az előadás főbb alkotói, köztük Vidnyánszky Attila rendező és Zsuráfszky Zoltán koreográfus. Az album fotóit Benkő Imre és Eöri Szabó Zsolt készítette.

Hunhír.info