A szerdai ülést megelőzően elfoglalta több ellenzéki képviselő az elnöki pulpitust, hogy megakadályozza a túlóratörvény megszavazását. A Jobbik frakciója molinóval fogadta az ülésre érkező kormányfőt: “A rabszolgák éve 2018”.
10.15-kor kezdődött volna a parlament ülése, de az ellenzék ülést késleltető akciója miatt erre nem volt lehetőség, majdnem egy óra késéssel kezdődött a munka.
Az ellenzéki akciót több ellenzéki képviselő, így Tordai Bence (Párbeszéd) és Korózs Lajos (MSZP) is élőben közvetíti a Facebookon. Késlekedett az ülés kezdete, a parlamenti patkóban a kormánypárti képviselők a helyükön figyelték a történéseket, az ellenzékiek közül a jobbikosok “A rabszolgák éve 2018” molinót tartottak a kormányoldaliak felé. Ellenzéki képviselők lezárták a pulpitus felé vezető összes lépcsőt.
Fél órával az ülés kiírt kezdete után
Tordai Bencéék odaléptek Orbán Viktor miniszterelnökhöz, azt tudakolva, hogy továbbra is el akarja-e fogadtatni a “rabszolgatörvényt”. A kormányfő azt válaszolta, szívesen ad interjút a szabott rend alapján.
Kevéssel 11 óra előtt megérkezett Latorcai János, aki az ülés levezetésére jött, de őt sem engedték a helyére az ellenzéki képviselők.
Erre reagálva Kövér László elfoglalta helyét a parlamenti patkóban, és onnan beszélt, eközben a karzatról apró cédulák sokaságát dobták a honatyákra.
Kövér komoly büntetést helyezett kilátásba, és a helyéről átadta az ülés levezetését Latorcainak, aki így nem a pulpitusról végzi a munkáját, hanem a patkóból.
Az ellenzéki képviselők sípolással s bekiabálással zavarják őt, a munka viszont zajlik, folyamatosan mennek a szavazások.
A Parlament falain kívül jelentős rendőri készültség van.
Gyújtópont
A tiltakozást az váltotta ki, hogy a kormány tervei szerint évente 400 órára emelkedne a munkáltató által elrendelhető túlóraszám. A kormányzat állítja, megfelelő garanciákat tartalmaz a törvénytervezet arra, hogy csak a munkavállaló beleegyezésével lehet ezt a mennyiségű túlórát elvárni; a törvény azokat célozná, akik tudnának többet dolgozni több pénzért, csak ez eddig törvényi akadályokba ütközött. A munkavállalói érdekvédők azonban ellenzik a kormányoldal tervét, szerintük ez család- és munkavállaló-ellenes törvény lenne.
A hétvégén több ezres tiltakozás is volt a Kossuth téren a túlóratörvény miatt.
A nap folyamán
Ismert, több mint negyven javaslatról döntenek a képviselők szerdán. A parlament idei záró ülésének harmadik napja délelőtt 10 óra 15 perckor, szavazásokkal kezdődött volna. A képviselők szerda délelőtt hozhatnak törvényt egyebek között
a közigazgatási bíróságokról,
a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról,
a Nemzeti Eszközkezelő Programban résztvevők otthonteremtéséről,
a kormányzati igazgatásról,
a 2021-es népszámlálásról,
a Hungary Helps programról,
a magyar-székely összetartozás napjáról, valamint
az állami magasépítési beruházások megvalósításáról.
A fentieken kívül számos, már meglévő jogszabályon is módosíthatnak, így például
változhat az agrártörvény, valamint a munka törvénykönyve.
A határozathozatalok után az éghajlatváltozás kihívásairól tartanak ötórás időkerettel kiírt politikai vitát az LMP kezdeményezésére.
Az Országgyűlés őszi ülésszaka – a parlament honlapján elérhető ülésterv alapján – csütörtökön ér véget. A képviselők ekkor három, az igazságszolgáltatást érintő javaslatról tárgyalnak: a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és az ügyészség tavalyi évről szóló beszámolója kerül terítékre.
(infostart.hu)
Hunhír.info