A 35 éves budapesti M. László társaival hétfő éjjel 2 óra körül felhívott egy XIII. kerületi idős magyar házaspárt, majd a fiának kiadva magát közölte, hogy őt megverte és fogva tartja két albán férfi, ezért pénzre van szüksége, mert addig nem engedik el, amíg nem fizet.
Az elkövető telefonon végig kapcsolatban volt az idős magyar asszonnyal és megbeszélték, hogy az összegyűjtött pénzt és ékszereket zacskóba csomagolva egy csepeli gyártelep hulladékgyűjtő konténerbe teszik. A férj – miközben felesége vonalban volt a férfival – felhívta a fiát, aki elmondta, hogy nem esett baja, nem tartja őt senki fogva és pénzre sincs szüksége. Ezután rögtön hívta a rendőröket.
Az elkövetők autóval mentek a pénzátadás helyszínére, ahol a 25 éves budapesti B. Anikó kivette a hulladékgyűjtő konténerből a nejlonzacskót és visszament a kocsihoz. A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitányságának és a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztályának nyomozói ekkor fogták el az autóban ülő három elkövetőt.
A XIII. kerületi rendőrök M. Lászlót, B. Anikót és társukat, egy 27 éves csenyétei “nőt” őrizetbe vettek, majd csalás miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket. A nyomozók az elkövetők előzetes letartóztatását kérték – írja a police.hu.
Hunhír.info