Amikor még kisgyerek vagy, valami féle betyárbecsületből kiállsz a pajtásodért, akit ha a nagyobb döher gyerekek megvernek, rúgnak, szidalmaznak, ÖSZTÖNÖSEN nem szaladsz el. Még akkor sem, ha magadra haragítod a Drabál Amálokat vagy Böszme Rolikat és te is kapsz néhány pofont.

Amikor kamasz vagy és kellően értelmes, tapintatosan a Barátod védelmére kelsz, de nem állsz be a bunkós botos csőcselék tagjai közé ordítozni és segíteni a Barátod mocskolását. Még a legkevésbé jó házasságokban is szidhatod a Feleségedet és a Férjedet otthon a négy fal között, de ha más beszél csúnyán a Házastársadról, ÖSZTÖNÖSEN a védelmére kelsz. Ugyanezt teszed a Szülőddel, a rokonoddal, ha bántják őket, és MÉG HA úgy tűnik, hogy A BÁNTÓNAK igaza is van, inkább nem szólsz semmit, mert a VELESZÜLETETT JÓ MODOR ÉS AZ ETIKA EZT KÍVÁNJA.

Erre találták ki egyébként Eleink: „Az ember a saját fészkébe nem piszkít bele”. Persze a tapló nem tudja, hogy mi az a saját fészek, csak azt, hogy üríteni kell, és az az ürülék mind nagyobb legyen.

Nem szimpatikus dolog ez, bűzös nagyon és jobb helyeken ellenérzést szül. Ott biztosan, akik még tudják, hogy saját fészekbe nem kakkantunk soha mert ez egy íratlan szabály, persze nem a tapló böszme, izomagyúaknál. Rájuk is van egyébként egy közmondás: “Nagyon buta, igen erős, ebből lesz jó aknavetős. (TUDJUK! VOLT ILYEN A TÖRTÉNELMÜNKBEN!)

Hunhír.info