Az Európai Parlament történetében először fordul elő, hogy a képviselőknek arról kell dönteniük, megindítják-e az Unió alapértékeinek szisztematikus megsértése esetére létrehozott eljárást – a testület sikamlós területre tévedt, hiszen az olyan elvont, konkrét jogi definíció híján lévő fogalmaknak, mint a demokrácia vagy a jogállamiság, még az egyes tagállamokon belül sincs általánosan elfogadott tartalmuk.

Olyan mérce pedig, amelyet minden nemzetállam maradéktalanul elfogadna, értelemszerűen nem is létezhet, hiszen az uniós országok eltérő kulturális, történelmi hagyományai miatt nincs két teljesen azonos államberendezkedés vagy jogrend. Mindezek alapján valójában inkább annak áll fenn a veszélye, hogy a jogállamiság tartalmának a liberális ideológia mentén történő meghatározására formált kizárólagos igény éppen azt a sokszínűséget lehetetleníti el, amely mindig is naggyá tette Európát.

Ebből fakadóan pedig a 7. cikkely aktiválása az egész Európai Unió számára beláthatatlan következményekkel járhat. Bármilyen uniós eljárásról is legyen azonban szó, annak minden esetben az objektivitás és az elfogulatlanság talaján kell állnia, hiszen ellenkező esetben a jogintézmények kiüresednek és pusztán a politikai nyomásgyakorlás eszközévé vállnak.

A magyar jogállamiság helyzetével foglalkozó Sargentini-jelentés alapos vizsgálata után az Alapjogokért Központ szilárd meggyőződése, hogy az abban foglalt kritikák nem többek, mint joginak álcázott, de valójában világnézeti ellentétekből fakadó politikai vádaskodások. A felhozott állítások egy része ugyanis érzékelhetően a magyar jogszabályok nem kellő ismeretén vagy szándékos félreértelmezésén nyugszik, mások viszont egyértelműen ideológiai töltetűek.

Ráadásul a dokumentumban foglalt vádak túlnyomó részét Magyarország korábban már sikeresen cáfolta a releváns nemzetközi szervezetek előtt, legyen szó akár az Európai Bizottságról, akár a Velencei Bizottságról. A kritikák másik része pedig olyan jogterületeket érint, amelyek feltétlenül a tagállamok szuverenitásához tartoznak, mivel még áttételesen sem érintenek semmilyen uniós hatáskört, ebből adódóan pedig nem is képezhetnék tárgyát egy uniós vizsgálatnak.

Sargentini asszony ezt a szerződésekben is egyértelműen rögzített tilalmat egy, az Európai Bizottság által 2003-ban kiadott, semmiféle jogi relevanciával nem bíró dokumentumra hivatkozással oldja fel, azt állítván, hogy a valójában megfoghatatlan „uniós értékek” olyannyira fontosak, hogy azok védelme érdekében a 7-es cikkely szerinti eljárás kiterjedhet a kizárólagos tagállami hatásköri területekre is.

Ez a fajta „lopakodó” jogkörbővítés azonban semmibe veszi a tagállamok szuverenitását, így ellentétes az Unió alapelveivel és rámutat arra, hogy jelen esetben valójában nem jogállamiság-, hanem szuverenitás-vitáról van szó. Az ilyen viták megítélésekor pedig meggyőződésünk, hogy nem hagyhatjuk figyelmen kívül: az Európai Unió önmagában nem cél, hanem eszköz, mely a tagállamok javát kell, hogy szolgálja.

Hunhír.info