Csütörtökön ünnepli 80. születésnapját Balczó András háromszoros olimpiai, tízszeres világbajnok öttusázó, a Nemzet Sportolója.

1938. augusztus 16-án született Kondoroson. Másfél éves volt, amikor Nyíregyházára költöztek, ahol evangélikus lelkész édesapja püspöki másodlelkész lett. Kezdetben háromtusázott, 1955-ben egy országos versenyen Benedek Ferenc fedezte fel, az ő közbenjárására került 1956-ban Budapestre, ahol a Csepel SC sportolója lett.

Tehetsége és hihetetlen akaratereje már korán a legjobbak közé emelte, 1957-ben háromtusa országos bajnok lett.

Öttusában első egyéni magyar bajnokságát 1961-ben nyerte, és 1970-ig nyolc alkalommal állhatott egyéniben a dobogó legfelső fokára, négyszer lett csapatban aranyérmes, 1963-ban a párbajtőrvívók között is ő lett idehaza a legjobb.

Válogatott öttusázóként az 1958-as világbajnokságon egyéniben hatodik lett, csapatban második, de egy év múlva már egyéni ezüstérmet szerzett. 1960-ban Rómában tagja volt az olimpiai aranyérmes öttusa-válogatottnak, egyéniben akkor a negyedik helyet szerezte meg. Teljesítménye csalódással töltött el, mert nem tudott úgy versenyezni, ahogy szeretett volna, és meg is sérült, miután nagyot esett a lovával.

Szavai szerint ezután érlelődött meg benne az elhatározás: “Többet kell edzenem, és önmagam irányításával. Onnantól nem mondta meg nekem senki, mennyit fussak, ha úgy éreztem jól magam, hogy tíz kilométerrel többet futottam, mint a társaim, akkor azt tettem.”

Saját maga edzőjeként 1963 és 1969 között sorozatban öt világbajnokságon nyert egyéni aranyérmet, az 1969-es budapesti diadal különösen emlékezetes maradt, mert a befejező napon ezrek futottak mellette és ünnepelték a Hármashatárhegyen. Az 1969-es világbajnokságot leszámítva csapatban is mindannyiszor győzött Török Ferenc és Móna István társaként, és 1970-ben a nagy hármas ismét aranyérmet szerzett, Balczó ekkor egyéniben a második lett. A világbajnokságokon összesen 19 érmet gyűjtött.

Az olimpiákon sokáig nem volt szerencséje, az 1964-es tokiói játékokon nem indulhatott, 1968-ban Mexikóvárosban csapatban győzött ugyan, de egyéniben mindössze 11 ponttal a svéd Björn Ferm mögé szorult.

Csodálatos pályafutását végül 1972-ben, Münchenben sikerült megkoronáznia, harmincnégy évesen egyéniben is a dobogó tetejére állhatott (csapatban ezüstöt akasztottak a nyakába.)

A lőtéren egy versenybírói jelentés alapján órákig tartó tárgyalás tartott mindenkit izgalomban, mert Balczó ellenőre jelezte: lehet, hogy szabálysértés történt, mintha a versenyző duplázott volna. Óvás nem volt, a nemzetközi vezérkar végül a versenykartonon bejegyzett 192 kört fogadta el. Harmadik olimpiáján végül hatalmas futással szerezte meg az egyéni aranyérmet.

Versenyzői évei alatt vívó és öttusa szakedző diplomát is szerzett, de 1973-as visszavonulását követően nem tartottak igényt tapasztalataira, szaktudására. Tiszta, emberi értékeken nyugvó meggyőződésével, szókimondásával, nyakasságával nem tudott mit kezdeni az akkori politikai vezetés, ezért nem őt nevezték ki szövetségi kapitánynak. Hogy szeretett sportága közelében maradhasson, belovaglóként dolgozott az Országos Lótenyésztési Felügyeletnél. 1983-ban végleg visszavonult a sportélettől, azóta szellemi szabadfoglalkozású.

Dávid Sándor 1973-ban könyvet írt róla, három évvel később Kósa Ferenc Küldetés címmel készített filmet pályafutásáról.

Az alkotás hatalmas siker volt a mozikban, de a kultúrpolitikai vezetés “rendszerellenes kritikának” minősítette, és három hét múlva levetette a mozik műsoráról. 2005-ben “Szenvedésbe ágyazott gyönyörűség” címmel jelent meg könyve, amelyben Kocsis L. Mihállyal beszélget.

Hunhír.info