A magyar történelemben a rendszerváltással ténylegesen megszűnt a cenzúra és megvalósult a szólásszabadság, és meg kellett volna történnie az egész magyar irodalom újraértékelésének a kezdetektől a határon túli irodalmakig és az emigráció irodalmáig – írta Orbán János Dénes a MagyarIdők.hu-n megjelent írásában. Mint hozzátette, nem ez történt, ehelyett fölállt egy balliberális elitista kánon, amelynek holdudvara „hülyének néz minket”
Mint kifejtette, “a politikában is folyamatosan hülyének néz, miközben egy évtizede zsinórban szenvedi a súlyosabbnál súlyosabb vereségeket, és idén olyan csapást szenvedett, amiből egyhamar nem fog talpra állni. A vereség oka a mérhetetlen gőg, ami, úgy tűnik, a baloldali gondolkodás legfőbb jellemzőjévé nőtte ki magát”.
Orbán János Dénes a MagyarIdők.hu-n megjelent szombati jegyzetében arról ír, a balliberális oldalon ismét kiverte a biztosítékot egy, a magyar kultúra és főleg az irodalom állapotáról szóló kijelentés. Ezúttal ugyanakkor nem Szakács Árpád egy újabb írása, hanem Békés Márton, aki úgy fogalmazott, hogy meg kell szabadulni az olyan sablonoktól, hogy Esterházy a jó író, vagy, hogy a liberális közegnek kell megfelelni, és hogy az a font, amit a Magyar Narancs ír.
Orbán János Dénes hangsúlyozza, súlyos félremagyarázás azt állítani, hogy ez a magyar kormány álláspontja is egyben, hiszen „egyetlenegy, a kultúra fölötti bábáskodással megbízott politikust sem hallottunk nyilatkozni a témában”. Ezek a gondolatok véleményrovatokban jelennek meg, amelyet Orbán János Dénes szerint azért fontos hangsúlyozni, mert ellenlábasaink láthatóan vagy funkcionális analfabéták, és ezeket a nyilvánvaló dolgokat képtelenek megállapítani, vagy szándékosan ferdítenek, hogy manipulálják az olvasóikat.
Mint hozzáteszi, akik azt hiszik, hogy egy kormánypárti orgánumnál nem kreatív és önállóságot élvező tollforgatók, hanem egyenarcú végrehajtó csinovnyikok melóznak, ellentétben a „független-objektív-haladó” sajtó öntörvényű, karizmatikus és politikailag is oly eredményes héroszaival, ám hadd higgyék. Akik azt hiszik, hogy írásaink felső utasításra történnek egy konkrétan meghatározott kultúrpolitikai cél érdekében, azok roppant naivak és laikusak, és mit sem tudnak a politika és a kormányzás mechanizmusáról.
Orbán János Dénes hangsúlyozza, amiről a balliberális sajtó azt állítja, megosztottság, marakodás a nemzeti oldal kultúrszférájában, az valójában véleménykülönbség. Azt jelenti, hogy egyféleképpen látja Szakács Árpád, másképpen L. Simon László, megint másképpen Békés Márton, másképp a PestiSrácok vagy a 888 publicistái, merthogy különböző emberek, eltérő érintettséggel. Hozzátette, ebből elméletileg társadalmi vitának kellene kialakulnia, erre azonban ugyanakkor szerinte nincs esély, mivel nincs vitapartner. Mint kifejtette,
az egész magyar ellenzéki média tele van sivalkodással, hogy a galád kormány meg a csinovnyikjai ki akarják törölni a köztudatból Esterházyt meg egyáltalán mindenkit, aki a baloldali és nem a nemzeti-konzervatív-népiesch vonalhoz tartozik (mintha egy határozott vonalat lehetne húzni a kettő közé).
Hozzáteszi, csakhogy az ellenlábas szekértábor hülyének néz minket. Ahogy a politikában is folyamatosan hülyének néz, miközben egy évtizede zsinórban szenvedi a súlyosabbnál súlyosabb vereségeket, és idén olyan csapást szenvedett, amiből egyhamar nem fog talpra állni. A vereség oka a mérhetetlen gőg, ami, úgy tűnik, a baloldali gondolkodás legfőbb jellemzőjévé nőtte ki magát.
Orbán János Dénes szerint a baloldali értelmiségiek ráadásul elképesztő agresszivitással védik érdekeltségeiket, mintha kizárólagossági joguk lenne az élet minden területére. Ha támadnak, vehemenciájuk félelmetes, az eszközökben nem válogatnak, és ez sajnos legtöbbször visszariasztja a kevésbé harcos konzervatív értelmiségit.
A szerző felhívja a figyelmet arra is, hogy a magyar történelemben a rendszerváltással ténylegesen megszűnt a cenzúra és megvalósult a szólásszabadság, és meg kellett volna történnie az egész magyar irodalom újraértékelésének a kezdetektől a határon túli irodalmakig és az emigráció irodalmáig.
Nem történt meg: egy elitista kánon állt föl, amelyben még a legnépszerűbb költőfejedelmeknek, Faludy Györgynek vagy Kányádi Sándornak sem jutott főszerep. A főszerepet Esterházy Péter kapta meg -írja Orbán János Dénes, hozzátéve, hogy még a Nobel-díj nyertes Kertész Imrét is sikerült végül agyonhallgatni, amikor kiderült, hogy „nem feltétlen híve Európa „öngyilkos liberalizmusának”, és pofátlan módon elfogadta a Magyar Szent István Rendet a nemzeti kormánytól”.
Faludyra és Kányádira kitérve Orbán János Dénes kijelentette, egyik sem szegődött el szekértáborokhoz, nem is voltak rászorulva, a saját útjukat járták, ugyanakkor mindketten nemzeti érzelműek voltak. Mégis, a két költőóriás recepciója a liberális térfélen gyakorlatilag a zéróval egyenlő.
Most akkor megjegyezném azt is, hogy az egyik emigráns volt, a másik pedig határon túli. Ennek azért van relevanciája, mert ha megfigyeljük, a balliberális kánon ünnepelt élvonalában aligha találjuk meg az emigráció vagy a határon túli irodalom nagyságait -írta. Föltette, a mellőzésnek vajon a piacféltés lehetett az oka? Vagy egyszerűen a gőg, a bölcsesség hiánya és a felelőtlenség? Mindenesetre a kortárs magyar irodalmi érvényesülés hasonlatos volt egy amerikai popfesztiválhoz. Aki feljutott Budapestre és elég ügyes volt, közösült, aki nem, az legfeljebb onanizált.
Hunhír.info
