…Ma egyelőre elszigetelt és a globális beszéd-térben a média-óriások által eleve meghamisított módon eltorzítva értelmezhető lokális kísérletek zajlanak az emberi létezés közös immunrendszerének mozgásba hozására, és minden azon múlik, hogy lesz-e, egyáltalán lehet-e mindennek olyan globális együttműködési rendszere, amely talán alkalmas lehet a világ megmentésére…

Az emberiség, mármint a mai értelemben vett ember, közel százezer éve létezik, ám maga az emberiség kifejezés csak néhány száz éves lehet

Az emberiség tehát eddigi létezésének 99%-át úgy élte le, hogy nem tudott arról, hogy mint emberiség létezik. Az ember mint faj, az eddigi idő döntő többsége során egymástól elszigetelt, többnyire egymásról nem is tudó közösségekben, majd később nagy kultúrákban ugyan, de egymástól teljesen függetlenül élte az életét. Mindaz ami az elmúlt néhány száz év során végbe ment, az tehát eddig nemcsak, hogy nem létezett, de nem is volt értelmezhető az ember számára. Az egymástól elszigetelt emberi terek összenyitásának történelmi felelőssége, s ezzel az emberiség fogalmának létrehozása a nyugati emberhez, egész pontosan a nyugatias modernitáshoz kötődik.

Az uralkodó történetírás „nagy földrajzi felfedezések” címszó alatt foglalja össze e folyamat drámai nyitányát. A fogalom persze a szokásos eufemizmussal rutinszerűen hamisítja meg a lényeget. E kifejezésből ugyanis akár arra a következtetésre is juthatnánk, hogy az európai fehér embert a tudásvágy hajtotta, ám a valóság ennél sokkal kietlenebb és kegyetlenebb volt. A fő mozgató erő ugyanis az anyagi javakban mérhető haszon bármilyen áron való növelésére irányuló féktelen vágy volt. Sok száz millió ember leírhatatlan szenvedésekkel teli halála jelzi ezt az apokaliptikus folyamatot. Amerika, Ázsia, Afrika és Ausztrália őshonos kultúráinak brutális kifosztása s többnyire vagy teljes elpusztítása, vagy olyan degeneratív felbomlási folyamatok elindítása, amelyeknek vészjósló és viszafordíthatatlan következményei mostanában bontakoznak ki igazán.

Nos, ez az „emberiség” megszületésének dicstelen korszaka, a világ nyugatias modernitás általi „összenyitása”, egyetlen gigantikus és kegyetlen piactérré alakítása, ahol csak egy cél létezik, a fizikai élvezetek kielégítésére alkalmas anyagtömeg korlátlan mennyiségi növelése. Akár az egész emberi létezés felszámolása árán is. Ma már napnál világosabb, hogy ez egy öngyilkos civilizáció, a rákos burjánzás metaforája, aligha véletlen, hogy az általam először huszonkét évvel ezelőtt használt „globalóma” kifejezést egyre több szerző veszi át, mint legutóbb John McMurtry a „The Cancer Stage of Capitalism” című világsikert aratott könyvében, amelyben igen részletesen írja le azt a végzetesen patologikus szervezeti-intézményi mechanizmust, amely ma a világot működteti. Akárcsak az élő szervezetben a rákos burjánzás, ez az intézményes rendszer is „trükkök százaival” vezeti félre a szervezet immunrendszerét, hogy ezzel önmagát mint a szervezet nélkülözhetetlen, sőt létfontosságú részeként tűntesse fel, miközben valóságos célja és funkciója a szervezet, elpusztítása.

Ez a „globalóma” a transznacionális vállalatokat mint „globális áttéteket” küldi be a lokalitásokba hogy ott az erőforrás-áramlást teljes egészében a saját mértéktelen erőforrás-felélési céljaira állítsa át. A globális fegyelmező intézményei (Valuta Alap, Világbank, WTO, hitelminősítők stb.) közben gondoskodnak arról, hogy azonnali megtorlásban legyen része minden lokális immunválasznak, míg a globális média, mint értelmező-hatalmi terrorgépezet a hamis-beszéd-tér felépítésével és működtetésével akadályozza meg, hogy a végveszélybe került világ legalább egyáltalán elbeszélhesse szenvedés-történetét. Az emberiség megmaradásának egyetlen esélye ha végre önmaga tudatára ébredve, mozgósíthatná talán még működőképes immunrendszerét.

Ma egyelőre elszigetelt és a globális beszéd-térben a média-óriások által eleve meghamisított módon eltorzítva értelmezhető lokális kísérletek zajlanak az emberi létezés közös immunrendszerének mozgásba hozására, és minden azon múlik, hogy lesz-e, egyáltalán lehet-e mindennek olyan globális együttműködési rendszere, amely talán alkalmas lehet a világ megmentésére. Vagyis, hogy a szervetlen folyamatokkal kegyetlenül kikényszerített emberiség képes lesz-e most már valóban szerves „kollektívumként” megfogalmazni önmagát.

Ne legyen semmiféle illúziónk, az önmaga létezését tagadó „globalóma” valójában már rég óta „világállamként” működik, csak, hogy ez a „világállam” az emberiség felszámolásának végzetes mechanizmusa. Az emberiség eddigi létezésének legsúlyosabb kihívása az, hogy képes lesz-e békés úton lebontani ezt az őt felszámolni igyekvő szuperstruktúrát, és helyette felépíteni egy olyan ma még ismeretlen konstrukciót, amelynek célfüggvénye alapvetően térne el ma a világot uraló „láthatatlan” globalómáétól. Az idő sürget, két okból is. Az egyik, hogy az emberi létezés külső természete (föld, víz, levegő, élővilág) és „belső” természete (lelki, erkölcsi, szellemi struktúrái) végzetesen megrendültek, összeomlás-közeli állapotban vannak. A másik, hogy a „globalóma” is érzi az őt fenyegető veszélyt, és eddigi intézményei helyett új, az eddigieknél is sokkal veszélyesebb szervezeti hálóval próbálja az emberiség megerősödni látszó immunrendszerét újra hatása alá vonni.

A transznacionális vállalatok kényszerítő-hatalma, az IMF és a töb­biek fegyelmező hatalma, és a globális média véleményhatalmi terrorja lelepleződött, a világ fellázadóban van ellenük. A „civil-szervezetek” és az általuk irányított globális migrációs hullám a „globalóma” áttétképző mechanizmusainak újabb csúcsfegyverét jelentik. Az egyetlen remény az lehet, ha kiderül, hogy éppen ezek az újabb csúcsfegyverek fogják kiprovokálni azt a világméretű összehangolt lázadást, amely az emberiség valóságos megszületéséhez vezet majd.

mho

Hunhír.info