- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Már ideje volt, hogy egy ilyen SZDSZ-es pofa lerasszistázza a magyarokat!

…A végcél pedig, gondolom, ugyanaz lehet, mint az Egyesült Államokban, ahol az ottani Ónody-Molnárok és Derdákok sikeresen szoktak helyi lincseléseket, zavargásokat kirobbantani annak ürügyén, hogy a rendőrség (az esetek zömében jogszerűen) néger bűnözőket tesz ártalmatlanná. Az ottani balos „jogvédők”, „civil aktivisták” is azzal a hazugsággal heccelik föl a feketéket, hogy a rendőrök rasszisták. Az eredmény közismert: lángba borult városok, kifosztott áruházak, lelőtt rendőrök, káosz és gyűlölet…

Most épp a cserkészek rasszisták. Ezt egy leharcolt ex-SZDSZ-es provokatőr és egy MSZP-s pártplecsnivel kitüntetett újságíró közös cikk-költeményéből tudhattuk meg. Támadásuk célpontja valójában nem a patinás cserkészmozgalom, hanem azon keresztül a kormány és minden magyar, aki a kormánnyal van. Tehát a többség. Emlékeznek még a negyven balliberált értelmiségire, akik 2001-ben megköszönték a francia miniszterelnöknek egy lincselőkből és bűnözőkből álló, az igazságszolgáltatás elől menekülő zámolyi cigánycsapat befogadását? Receptjük évtizedek óta ugyanaz: egymásra uszítani magyart és cigányt, polgárháborús légkört teremteni, lejáratni hazánkat külföldön.

„A cserkészszövetségnél a romáknak megmondták, hogy sem a hitük, sem a származásuk miatt nem illenek a magyar keresztény cserkészek közé” – harsogta szerdán a 168 Óra öles címe. Az elkövető, Ónody-Molnár Dóra azt írta, Sajókazán a borsodi cigány fiatalok integrációjával foglalkozó Dr. Ámbédkar Iskola 2014 óta szeretett volna cserkészcsapatot szervezni, de 2017 nyarán nem engedték be őket egy cserkésztáborba „vallási és etnikai alapon”, majd a cserkész név használatát is megtagadták tőlük, amiért honlapjukon hírt adtak a meghiúsult táboroztatásról. Pedig még a táborpénzt is befizették – szipogta a lapnak Derdák Tibor, az Ámbédkar igazgatója.

Búsan hozzátette: soha nem találkoztak roma gyerekekkel vagy roma ifivezetőkkel a borsodi cserkészcsapatokban. A lejáratócikk üzenete nyilvánvaló: a cserkészszövetség egy aljas, rasszista bagázs, amely csak „fehér”, „keresztény” fiatalok felé nyitott, szegény cigányokat viszont kirekeszti soraiból. Ugye, milyen szomorú történet? És aki tök hülye, még el is hiszi…

Ónody-Molnár Dóra próbált újságírónak látszani, ezért küldött pár provokatív kérdést a Magyar Cserkészszövetségnek. Ám sumák módon nem a Derdák-féle rágalmakra kért reakciót, nem a faji és vallási alapú kirekesztés valóságalapjára kérdezett rá. Helyette azt firtatta, az elmúlt években hány roma cserkészvezetőt és közösségszervezőt neveltek ki, és van-e romaprogramjuk. Amire azt a választ kapta: a cserkészszövetség nem tartja nyilván senkinek a származását, és nincs etnikai alapon szervezett programjuk, mert az integrált nevelésben hisznek. A cikkírót ez nem hatotta meg, a végkövetkeztetés ugyanaz maradt: a cserkészek kirekesztő, fehér-keresztény rasszisták, ráadásul a kormánnyal is jóban vannak. Skandalum!

CÉL: A POLGÁRHÁBORÚ

A 168 Óra acsargása viharsebesen végigszaladt a teljes ballib médiabirodalmon, méghozzá úgy, hogy a cikk legfontosabb rágalmára (a kirekesztésre) első körben nem reagáltatták a cserkészeket, akik így kénytelenek voltak külön közleményt kiadni, amelyhez csatolták az Ámbédkar igazgatójával folytatott korábbi levélváltásukat.

Ebből kiderült: Derdák kereste meg a szövetséget, hogy önálló cserkészcsapatot alapítana a sajókazai iskola fiataljainak. Ám vita alakult ki arról, hogy Derdák kizárólag cigányokból álló cserkészcsapatban gondolkodott, amit az integrált nevelésben hívő MCSSZ nem támogatott, ráadásul Derdákék a cserkészettől elválaszthatatlan keresztény vallásos elemeket sem nagyon akarták beépíteni a nevelő munkájukba.

A tavaly nyári tábor pedig, amiről Derdák szerint „kirekesztették” őket, a II. (miskolci) cserkészkerület nagytábora volt, és egy ilyenhez külsősként nem lehet csatlakozni, „ez olyan, mintha a sajókazaiak egy putnoki osztálykiránduláson kérnének részvételt” – mutatott rá a cserkészszövetség vezetője, Pótor József. Ezután Derdákék bosszúból írtak egy primitív cikket a honlapjukra, amelyben „jobboldali, nacionalista befolyás alá került, cigányellenességgel átitatott” szervezetnek bélyegezték a cserkészszövetséget. Egy ilyen mélyütés, egy ilyen gazemberség után nem volt miről tárgyalni: nem is csoda, hogy az MCSSZ ezután megtiltotta a cserkész név használatát Derdákéknak. „Ha valaki úgy viselkedik, ahogy nekik nem tetszik, akkor rásütik, hogy rasszista” – jellemezte az Ámbédkar hozzáállását Pótor. Ennyi a történet dióhéjban, két apró kiegészítéssel.

Az uszító cikk ihletője, Derdák Tibor 1990-94 között az SZDSZ országgyűlési képviselője volt, majd a Gyurcsány-kormány által létrehozott Oktatásért Közalapítvány kurátora lett. Hervadhatatlan munkásságáért a szocialista kormányzattól megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét.
Az uszító cikk elkövetője, az exnépszabadságos Ónody-Molnár Dóra a „társadalmi egyenlőtlenségeket feltáró írásaiért” 2012-ben megkapta az MSZP-s pártplecsnit, a Szabad Sajtó-díjat. Férje Ónody-Gomberz Tamás, az SZDSZ egykori belvárosi politikusa, aki a HVG-ben folytat „áldásos”, uszító tevékenységet, elsősorban az antiszemitizmus, illetőleg Trianon témakörében.

Derdák és Ónody-Molnár mocskolódásából tehát egy büdös szó sem igaz. Nem a cserkészek a kirekesztőek fajilag, hanem Derdákék, akik kizárólag cigányokból álló cserkészcsapatokat akartak fölállítani. Nem a cserkészek kirekesztőek vallásilag, hiszen Derdákék nem akarták vallással „terhelni” a saját, fajilag homogén csapatukat. Holott a cserkészet egy hangsúlyosan vallásos mozgalom. A cikk, amit ez az ex-SZDSZ-es pofa diktált tollba, egy hazugságra épülő provokáció, uszítás, amelynek célja összeugrasztani a magyarokat a cigányokkal, ellentétet, gyűlöletet szítani köztük.

A végcél pedig, gondolom, ugyanaz lehet, mint az Egyesült Államokban, ahol az ottani Ónody-Molnárok és Derdákok sikeresen szoktak helyi lincseléseket, zavargásokat kirobbantani annak ürügyén, hogy a rendőrség (az esetek zömében jogszerűen) néger bűnözőket tesz ártalmatlanná. Az ottani balos „jogvédők”, „civil aktivisták” is azzal a hazugsággal heccelik föl a feketéket, hogy a rendőrök rasszisták. Az eredmény közismert: lángba borult városok, kifosztott áruházak, lelőtt rendőrök, káosz és gyűlölet.

ZÁMOLYTÓL GYÖNGYÖSPATÁIG

Nálunk egyelőre nem sikerült polgárháborút kirobbantania Derdáknak és a vele egyívásúaknak, bár derekasan próbálkoznak. Íme, néhány sikerültebb akciójuk az elmúlt évtizedekből:

Krasznai József akkori cigány-parlamenti elnök rokonsága 1999-ben karókkal meglincselt egy csákvári magyar fiatalt Zámolyon. A gyilkosok és rokonságuk 2001-ben Strasbourgban kapott menedékjogot az akkori francia miniszterelnöknek, a szocialista Lionel Jospinnek köszönhetően. Negyven magyar, zömében SZDSZ-es értelmiségi levélben köszönte meg Jospinnek a köztörvényes bűnözők befogadását, akiket szerintük az Orbán-kormány „üldözött”. A díszes névsor: Ascher Tamás, Bársony János, Bíró András, Daróczi Ágnes, Eörsi István, Esterházy Péter, Faludy György, Ferge Zsuzsa, Fischer Ádám, Fridli Judit (TASZ-ügyvivő), Furmann Imre, Gombár Csaba, Grunwalsky Ferenc, Halmai Gábor, Havas Gábor, Hegedűs B. András, Hell István, Horváth Aladár, Jancsó Miklós, Kemény István, Kende János, Kende Péter, Kenedi János, Kertesi Gábor, Kis János, Kóczé Angéla, Konrád György, Kőszeg Ferenc, Lengyel László, Ludassy Mária, Nádas Péter, Nagy Boldizsár, Orsós Éva, Szikinger István, Tamás Gáspár Miklós, Ungváry Rudolf, Vásárhelyi Miklós.

2005-ben egy fővárosi autóbuszon szamurájkarddal megszúrtak egy cigány fiút, Patai „Józsikát”, aki súlyosan megsérült. Ballib politikusok és cigány „jogvédők” – Tamás Gáspár Miklós vezényletével – „antirasszista” tüntetést szerveztek, holott a rendőrség már akkor jelezte, szó sincs rasszista cselekményről. Utóbb aztán kiderült: az önvédelemből szúró Mortimer is cigány származású, „Józsika” pedig, akit piedesztálra emelt a baloldal, utóbb számos köztörvényes bűncselekményt követett el. Ehhez képest Gyurcsány Ferenc a parlamentben már-már az egész magyarságot vádolta: „Sokak meggyőződése, hogy a bűncselekmény mögött ott van a hétköznapi előítéletekből táplálkozó és arra épülő rasszizmus, ott van a fasiszta eszmék újjáéledésének lehetősége.”

Az MSZP-SZDSZ-kormány őszöd utáni végvergődésekor, 2008-2009-ben elkövetett cigánygyilkosságok másodrendű vádlottjának, Kiss Istvánnak a megfigyelését „véletlenül” pont akkor állította le a Nemzetbiztonsági Hivatal, amikor kiderült, fegyverkezésbe kezd. Árulkodó, ahogyan a Bajnai-adminisztráció 2009-ben letagadta azt a tényt, hogy a negyedrendű vádlottat, Csontos Istvánt beszervezte a katonai elhárítás, ráadásul folyamatosan kapott feladatokat és adott jelentéseket.

Mohácsi Viktória egykori SZDSZ-es európai parlamenti képviselő 2012 decemberében a kanadai CBC állami televíziónak azt nyilatkozta: a Gyurcsány-kormány információkat tartott vissza, nehogy kiderüljön, állami tisztségviselőknek is közük lehetett a gyilkosságokhoz. Majd azt állította: az ügy iratait azért titkosították nyolcvan évre, nehogy megismerhessük a támadássorozat politikai vonatkozásait.

2008 novemberében Teleki László volt cigányügyi államtitkár, MSZP-s politikus a TV2 Mokkájában a pécsi kézigránátos kettős gyilkosságról azt mondta: reméli, hogy a nyomozás során bebizonyosodik, rasszista indíttatásból öltek meg két cigány embert. Igen, jól olvassák: Teleki rasszizmust remélt! Aztán, persze, kiderült, a gyilkosok maguk is cigány származásúak voltak (volt köztük Orsós és Bogdán vezetéknevű is). Egyikük életfogytiglant kapott. Ám addigra a „rasszizmusban reménykedő” Teleki már eltűnt a süllyesztőben, így nem tudhattuk meg tőle, csalódott-e a gyilkosok származása miatt…

2011-ben Richard Field amerikai üzletember háromszáz gyöngyöspatai cigány nőt és gyermeket szállított a csillebérci üdülőbe, amelyet a hazai, majd nyomában a nemzetközi sajtó úgy tálalt: Magyarországon cigányokat kellett kimenekíteni a „szélsőséges magyarok” karmai közül. Mint kiderült: előre leszervezett üdülésről volt szó, amelyet az LMP, a TASZ, a Milla, az Együtt és más Soros közeli szerveződések körül is fölbukkanó Field „evakuálásként” tálalt.

A CIA-val is kapcsolatban álló provokatőr ezzel külföldön is komoly károkat okozott hazánknak. Field, persze, annyira nem érzékeny a cigányság problémáira, a rasszizmusra, hiszen maga is előszeretettel cigányoz le másokat.

A sor hosszasan folytatható. Derdák, Ónody-Molnár, Teleki, Gyurcsány, TGM, Field, meg a többi… Az etnobiznisz-szekta papnői és papjai, magyarellenes uszítók. Akik kéjjel rasszistáznak le bárkit, az ugyanis kiváló üzlet – nekik, a megélhetési provokátoroknak. A receptjük évtizedek óta ugyanaz: hazugságokkal fölhergelni, egymásnak ugrasztani a kisebbséget a többséggel. Közben ők a lincshangulat tüzénél jót pecsenyéznek.

Csak jelzem: amit ezek művelnek, az nemzetbiztonsági kockázat.

Pilhál Tamás – ps.hu

Hunhír.info