Nem nagyon tudok újat írni. Vona Gábort is nagyon sajnálom, jóllehet nemcsak világnézetileg állunk távol egymástól, de – talán furcsa lesz,amit mondok- még az utóbbi időben is vitattam magamban néhány lépését. Igen, ő is gondolt, gondol valamit a világ és Magyarország jövőjéről. Mindig kölcsönös tisztelet jellemezte a viszonyunkat.
Jól emlékszem arra, amikor egyszer, úgy 2011-ben lefotóztak bennünket, ahogy a Képviselői Irodaház folyosóján beszélgetünk és ezért olyanok is nácizni kezdtek engem, akik most a Jobbik mellett agitáltak. Ugyanebben az évben volt, amikor a sorsdöntő magyar-svéd meccsen egymás mellett ültünk, megbeszéltük, hogy nem szólunk egymáshoz, mert abból még bajunk lehet (elmebaj). Aztán a 92. percben jött Rudolf Gergő győztes gólja, felugrott az egész stadion, mi meg spontán összepacsiztunk.
Akkor sem tartottam nácinak, amikor az általa vezetett párt amúgy vállalhatatlan módon beszélt, uszított embercsoportok ellen. Két éve kicsit szomorúan odaszólt nekem, hogy cserben hagytam. Sztem minden politikusnak eljön a pillanat, amikor be kell látnia: nincs tovább. Gábornak ez most jött el: tisztelet érte, nem mindenki képes erre. Embertelen támadásokat kellett elviselnie az utóbbi időszakban. A tegnapi nappal nem javultak a XXI. századi politika esélyei Magyarországon. A kép valahol egy távoli galaxisban készült.
Schiffer András – facebook
Hunhír.info