Hetvenhét éve, 1940. augusztus 30-án hirdette ki a bécsi Belvedere palotában Joachim von Ribbentrop német és Galeazzo Ciano olasz külügyminiszter a második bécsi döntést, amelynek értelmében Magyarország visszakapta az 1920-as trianoni terrorbékében Romániához került Erdély északi részét.
A trianoni békediktátum után a magyar politika fő célja a területi revízió lett. 1938-ban az első bécsi döntés visszajuttatta a Felvidék magyarok lakta déli részét, 1939-ben a magyar hadsereg bevonult Kárpátaljára, ezután a vezetés figyelme Erdély felé fordult. Romániával szemben a Szovjetuniónak és Bulgáriának is voltak területi követelései, és a bukaresti kormány kénytelen volt engedni a három oldalról ránehezedő nyomásnak. Az 1939. évi Molotov-Ribbentrop-paktum titkos záradékának megfelelően a Szovjetunió 1940. június 28-án egyetlen puskalövés nélkül szállhatta meg Besszarábiát és Észak-Bukovinát, az 1940. szeptember 7-i craiovai megállapodás értelmében pedig Dél-Dobrudzsa Bulgária része lett.
A román vezetés a magyar igényeket utasította el a leghevesebben. 1940 nyarára rendkívül kiéleződött a magyar-román viszony, a közös határ mentén mindkét fél jelentős haderőt vont össze. A határrevízió azonban nem kapott zöld utat a harctereken sikert sikerre halmozó náci Németországtól. Miután a felderítés adatai azt mutatták, hogy a román hadsereg létszámban és a fegyverzetben is fölényben van, a magyar vezetés a tárgyalások felé hajlott. A két küldöttség 1940. augusztus 16-án Szörényváron (Turnu Severinben) találkozott, de nyolc nap múlva eredmény nélkül álltak fel a tárgyalóasztal mellől: a román fél visszautasította az Erdély területi megosztására tett magyar javaslatot, a magyar delegáció pedig a románok által szorgalmazott lakosságcserét tartotta elfogadhatatlannak.
Még folytak az alkudozások, amikor augusztus 22-én a magyar kormány úgy döntött: a tárgyalások kudarca esetén a fegyveres megoldást választja. Werth Henrik vezérkari főnök augusztus 25-én ki is adta a Románia ellen három nappal később indítandó hadműveletek irányelveit, ám Hitler el akarta kerülni, hogy szövetségesei háborúba keveredjenek egymással. Románia elsősorban a havasalföldi olajmezők miatt volt fontos számára, míg Magyarország felvonulási terepként volt értékes a Szovjetunió elleni hadba lépéskor.
Németország és szövetségese, Olaszország augusztus 29-re Bécsbe kérette Csáky István magyar és a Mihail Manoilescu román külügyminisztert (Teleki Pál kormányfő megfigyelőként tartott a delegációval). A diplomáciai “beavatkozás” miatt a magyar hadba lépés elmaradt, a két ellenérdekű fél a tengelyhatalmak döntésének elfogadására kényszerült.
Az új magyar-román határt Hitler személyes döntése nyomán húzták meg. A Führer olyan megoldást keresett, amely “pacifikálja” a térséget a tervbe vett szovjetellenes háború előtt. Az új nyomvonal Nagyszalontától délre ágazott el a trianoni határtól, majd a Sebes-Körös mentén haladva Magyarországhoz csatolta Nagyváradot és Kolozsvárt. Kelet felé egy nagy kanyarulatot írt le, Marosvásárhelytől pedig nagyjából a nyelvhatárt követte. A Székelyföld visszakerült Magyarországhoz, Brassó viszont Romániában maradt.
A nyomvonal a Keleti-Kárpátok gerincén, a történelmi határ mentén haladt tovább a Máramarosi-havasokig, ahol elérte az 1939-ben visszaszerzett Kárpátalját. A Magyarországhoz visszakerült Észak-Erdély területe 43 591 négyzetkilométer volt, az 1941. évi magyar népszámlálás szerint a 2 185 456 lakos 51,4 százaléka, 1 123 216 volt magyar, 41,5 százaléka román, a többi német és jiddis.
A mintegy 60 ezer négyzetkilométernyi Dél-Erdély továbbra is Romániához tartozott, itt mintegy 400 ezer magyar élt.
A román és a magyar delegáció csak a kihirdetés pillanatában szerzett tudomást a döntésről. Ciano olasz külügyminiszter feljegyzése szerint Manoilescu román külügyminiszter a sokk miatt el is ájult. A “bécsi diktátum”, ahogy a román történészek ma is emlegetik, Romániában mérhetetlen felháborodást keltett, az ujjongó magyar közvélemény ugyanakkor az igazságtalan trianoni békeszerződés részbeni orvoslásaként fogta fel (a magyar történetírásban a “döntőbíráskodás” és a “második bécsi döntés” semlegesebb fogalma honosodott meg).
A magyar politikai elit egy része, köztük Teleki Pál kormányfő és Bethlen István volt miniszterelnök tisztában volt azzal, hogy a németektől kapott “ajándékért” magas árat kell majd fizetni, és azt is pontosan tudták, hogy a revízió német vereség esetén nem lehet tartós. Belátták azonban azt is, hogy nem lehet megtagadni a revízió húsz éve hirdetett eszméjét, a közvélemény előtt hazaárulásnak számított volna, ha visszautasítják a felkínált területet.
Észak-Erdélyt a román hadseregnek és közigazgatásnak 14 nap alatt kellett kiürítenie. A szeptember 5-től 13-ig tartó magyar bevonulás során a honvédséget az erdélyi magyar lakosság mindenütt mámoros ünneplésben részesítette. A parlamentbe 48 erdélyi magyar képviselőt hívtak be, három hely jutott a németségnek, a románok számára fenntartott 12 mandátumot nem töltötték be. A második világháborút lezáró békeszerződések érvénytelenítették a nemzetiszocialista Németország által vagy annak közreműködésével kötött valamennyi nemzetközi megállapodást, így a Magyarország revíziós törekvéseit szolgáló döntéseket is.
ittHON.ma, mult-kor.hu
Hunhír.info
