A MÁV egykori legendás vezérigazgatója tizenöt évvel ezelőtt, 1999. január 6-án, a hajnali órákban, a sztrájktárgyalások megállapodás előtti finisében hunyt el vezérigazgatói szobájában. Nimbusza azóta sem halványul, a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesülés egyetlen szakmai díja is az ő nevét viseli.
Mi az oka annak, hogy Sipos István tisztelete máig tartó, noha egyre kevesebben aktívak azok közül, akik még közvetlen munkakapcsolatban álltak vele? Sipos István nevére rákeresve az interneten már a második találat kiemelésében az olvasható, hogy „az utolsó igazi MÁV-os vezérigazgató Sipos István volt”.
A kollektív emlékezet azonban elfelejti, hogy Sipos közvetlen utóda szintén a ranglétrát végigjárva lett a cég elsőszámú vezetője. Ám sok babér nem teremhetett neki, az európai uniós csatlakozás kapujában meg kellett kezdenie a MÁV átszervezését, a vasúti árufuvarozási piac liberalizációját – ami sok érdeket sértett.
Sipos István halála egybeesett a túlméretezett és fenntarthatatlan MÁV-struktúra végnapjaival, a „minden úgy jó, ahogy eddig volt” mentalitásból eredő kiszámíthatóság végével. Az elkezdődő átszervezések egzisztenciális bizonytalanság jártak, ami a MÁV-on kívülről érkezett csúcsvezetők serege alatt sokakban csak tovább nőtt, így nem kellettek évek sem ahhoz, hogy minden szinten mondogassák a vasutasok, hogy „bezzeg Sipos idejében”, vagy épp „ha élne, ez nem fordulhatott volna elő”.
Sipos István szakmai pályafutásában és halálában minden adott ahhoz, hogy ikon legyen, amelynek képét már azok sem mernék árnyalni, akik esetleg még tudnák.
magyar közlekedés
Hunhír.info