- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

A Fidesz szerint több a férőhely, mint a kiselsős

A Fidesz szóvivője szerint tizenhárom ezerrel több férőhely van az iskolában, mint ahány első osztályos.

Hoppál Péter, a nagyobbik kormánypárt szóvivője hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében leszögezte: van bőven hely a leendő elsősöknek, minden elsős beiskolázása meg lesz oldva, minden iskolaérett elsős szeptemberben rendben megkezdi az iskolát.

A fideszes politikus szerint a baloldal jobb híján megint a feszültségkeltést választotta politikai eszközként és tudatosan próbálja megtéveszteni a szülőket.

Minden szülő pontosan tudja, hogy eddig is voltak, most is vannak, és mindig is lesznek olyan körzetek, ahová túljelentkezés volt és külön jegyzői döntést igényelt a tanuló felvétele. Jelenleg a beiskolázásra váró elsősöknek mindössze két százalékát érinti ez a kérdés, amely független az iskolák fenntartójától és a köznevelési törvénytől – fejtette ki.

Hoppál Péter szerint tudatosan téveszti meg a közvéleményt és a szülőket a baloldal akkor is, amikor azt állítja, hogy iskola éretlen gyermekek mehetnek iskolába, ezzel szemben a valóság az, hogy a tankötelezettség új szabályai szerint nem minden hatévesnek, csak azoknak az augusztus 31-ikéig hatodik életévüket betöltő gyerekeknek kell megkezdeni az iskolát, akik az óvodavezetők illetve a szakértői bizottság szakmai véleménye szerint iskolaérettek. Az iskolakezdésnél a korábbi gyakorlattal megegyezően tehát nem az életkor, hanem az iskolaérettség a meghatározó – mutatott rá, hangsúlyozva: most is óvodában maradhatott minden gyermek, akinek szüksége van az óvodai nevelés meghosszabbítására.

Megerősítette: az iskolakezdésnél a korábbi gyakorlattal megegyezően nem az életkor, hanem az iskolaérettség a meghatározó. Most is óvodában maradhatott minden gyermek, akinek szüksége van az óvodai nevelés meghosszabbítására. A döntést felkészült szakemberek hozták meg a szülőkkel egyetértésben, ennél fogva csak olyan gyerekek kerülnek be az első osztályba, akiknek a fejlődése elérte a megfelelő szintet – közölte, kiemelve: a Gyurcsány-Bajnai-kormány nyolc év kormányzása alatt semmit sem tett a mindenhol egységesen magas színvonalú nevelés-oktatás érdekében. Intézkedéseikkel tovább növelték az egyes intézmények közötti különbségeket.

Az MSZP azt szorgalmazza, hogy csak az iskolaérett gyermekeknek kelljen megkezdeniük az általános iskola első osztályát, és továbbra is a szülők és az óvodapedagógusok dönthessenek erről, a gyermek fejlettségét mérlegelve. Ezt Hiller István volt oktatási miniszter és Bangóné Borbély Ildikó, a szocialista párt elnökségi tagja közölte hétfőn sajtótájékoztatón.

Mindketten azt mondták: káoszt okozott, hogy a jövőben már hatéves korban el kell kezdeni az általános iskolát, így több ezer diákot nem tudtak beíratni szüleik. Hiller István szerint ez az első, de biztosan nem az utolsó alkalom, amikor a köznevelési törvény hatásaival, meggondolatlan intézkedéseivel már nemcsak a szakemberek, hanem a szülők és gyermekeik is szembesülnek.

Szerinte a kormányzat nem készült fel arra, hogy lényegében két évfolyamot kényszerítenek egyszerre iskolakezdésre, így a gyermeklétszám csökkenése ellenére számos budapesti kerületben, az agglomerációhoz tartozó településeken és nagyvárosokban nincs elég férőhely.

A témáról beszélt hétfőn Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért politikusa is, aki azt sürgette: továbbra is tegyék lehetővé, hogy a hatéves gyermekek az óvodában maradhassanak, és a kormány a következő tanév kezdetén biztosítsa beiskolázásukat.

Hunhír.info – MTI

Hunhír.info