Feljelentést tesz Nagy Navarro Balázs az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisánál november 19-én történtek miatt. Mint mondta, az őket eltávolítani akaró biztonsági őrök „durva erőszakot” alkalmaztak velük szemben, s az egyik tüntető meg is sérült. Az alábbi felvételek tanúsága szerint Nagy Navarro Balázst is „földre vitték”, bár talán pontosabb lenne az a megfogalmazás, hogy „földre került”.
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) közleményben jelentette be, hogy „Böjte Csaba ferences szerzetes 20 éves munkássága előtt tisztelgő kültéri fotókiállítás nyílik a Kunigunda útján”, az MTV a budapesti székháza előtt. Az installációt azon az utcaszakaszon kívánják felállítani, ahol – a közlemény szerint is – korábban a Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezete (TFSZ) tüntetői állítottak sátrakat. Az MTVA rendészei november 19-én, az esti órákban kezdték meg a terület megtisztítását.
A MTVA székháza előtti demonstrációsorozat közel egy évvel ezelőtt kezdődött, azt követően, hogy egy az M1 híradójában sugárzott tudósításban a szerkesztők kitakarták a Lomniczi Zoltán volt legfelsőbb bírósági elnök arcát. (Ekkor nyilatkozta azt más lapok mellett a Heti Válasz Online-nak is Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő, hogy a tett hülyeség volt, melyért valakinek felelnie kell.) A TFSZ-demonstráción általában 10-15 tüntető van jelen, akik naponta váltják egymást. Vezetőjük, Nagy Navarro Balázs a hatalom bosszújának nevezte a hétfői akciót, amelynek során – szerinte – az alap alkalmazottai megtámadták a tüntetőket. Mint mondta, ez a támadás nem valósulhatott volna meg a rendőrség és a kormányzat „cinikus együttműködése” nélkül.
Ezzel szemben az MTVA határozottan visszautasítja azt az állítást, hogy biztonsági szolgálatának munkatársai „a kültéri kiállítást előkészítendő területrendezés során fizikai erőszakot alkalmaztak volna a demonstrálókkal szemben”. Az MTVA szerint két demonstráló volt a területen, akik önként hagyták el a helyszínt. Később pedig az egyiküket vissza is engedték a demonstrációs területre.
A tüntetők a Facebookon jelentették be hétfőn este nyolckor, hogy „SOS! Megint megtámadták a tábort!” A Millamédia esti beszámolója szerint „az MTVA biztonsági őrei erőszakkal próbálják eltávolítani a tüntetőket a mostani helyszínről is, néhányan a földön fekszenek, Nagy Navarro Balázs pedig arra kéri a helyszínen tartózkodó rendőröket, hogy védjék meg őket, de a rendőrök tanácstalanok, nem csinálnak semmi. A biztonsági őrök egy konténert vittek a területre, valamint rengeteg kordonelemet, de az nem derült ki, mi a céljuk ezzel, mert egyelőre a tüntetőket próbálják eltávolítani. Nagy Navarro Balázs többször felszólította a rendőrséget, hogy intézkedjenek a biztonsági őrökkel szemben, de ez továbbra sem történt meg”.
A fenti felvételek tanúsága szerint Nagy Navarro Balázst is „földre vitték”, bár talán pontosabb lenne az a megfogalmazás, hogy „földre került”. A felvételeken jó látszik, hogy a Himnuszt a földön ülve, nevetgélve éneklő demonstrálók és szimpatizáns politikusok között ott ül – zöld kabátban – Nagy Navarro Balázs is, aki nem sokkal később telefonálás közben a kordonhoz lép, szabad kezével rángatni kezdi, ismeretlen okból ordítani kezd, majd a körülötte állókba gabalyodik, és a földön köt ki, majd úgy marad.
Nagy Navarro közölte, szerinte a biztonsági őrök bűncselekményt valósítottak meg, ezért büntetőfeljelentést tesz a tüntetők gyülekezési jogának megsértése miatt.
Hunhír.info – Heti Válasz
Hunhír.info