- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

A brutális cigánybűnöző rokonsága balhézott a bíróságon Sztojka ítélete miatt

Vérlázító ítéletet hozott Marian Cozma halálának ügyében a Kúria. A brutális cigánybűnöző Sztojkának így hét évvel kevesebb ideig kell börtönben lennie, mint ahogyan a bíróság első fokon jónak látta. Sztojka rokonai balhéztak a bíróságon, hogy a Kúria súlyosbította a brutális cigánybűnöző másodfokon meghozott, a közvéleményt nagy mértékben irritáló, nevetséges ítéletét.

Szinte végig balhézott a határozathirdetés közben Sztojka Iván családja, akinek Marian Cozma meggyilkolása miatt kapott korábbi 8 esztendôs büntetését a Kúria 13-ra súlyosbította. Áprilisban Ráfáel Sándort és Németh Győzőt 18-18, Sztojka Ivánt pedig 8 év börtönre ítélte jogerősen a Győri Ítélőtábla, brutálisan enyhítve a kegyetlen bűnözők büntetését.

tóbbi azért kapott az első fokon meghatározott 18 év börtön helyett kevesebbet, mert Sz. Ivánt „csak” súlyos testi sértés miatt marasztalták el. – A Győri Ítélőtábla azt állapította meg, hogy a harmadrendű vádlott nem működött közre az emberölésben.

Ennek egyik indoka az volt, hogy R. Sándor olyan gyorsan és hirtelen szúrta meg Marian Cozmát, hogy nem mérhette föl, milyen szándék vezérli az elsőrendű vádlottat. A Kúria álláspontja azonban az, hogy a harmadrendű vádlott viselkedése arról tanúskodott: igenis partner a halálos támadásban – összegezte indoklásában dr. Kó­nya István tanácsvezető bíró.

Hozzátette: a gyilkosság előtt nem kellett ahhoz szóban megegyezniük a támadásról, hogy szándékegységről lehessen beszélni a három férfi esetében. Ezért változtatta a legfelsőbb bírói fórum az Sztojka Ivánra rótt egyik cselekményt testi sértés helyett emberölés kísérletének. A cigánybűnöző családja végig hangos beszólásokkal, testvére pedig egy esetben tapssal is nemtetszését fejezte ki. – Külföldre visszük az ügyet. Nem hagyjuk annyiban – üvöltözött a bodzaszedő. Marian Cozma édesapját is felháborította a mostani, a társadalom igazságérzetét is nagymértékben megbántó ítélet. Mint az egyik televíziónak fogalmazott., brutálisan kivégzett fiát elfelejtik, a kegyetlen gyilkosok meg kisétálhatnak a hátsó ajtón. Nemzetközi fórumokhoz fordulok, mondta keserűen a meggyilkolt sportoló édesapja.

Hunhír.info – bors

Hunhír.info