– A magyarság jellegzetesen közép-európai, a genetikai vizsgálatok szerint az egyik európai ősgén kiemelt részarányú hordozója. A magyar népességben gyakoriak a cro-magnoni embertípusból levezethető úgynevezett hideg égövi típusok, míg az európai népességet viszonylag nagy arányban jellemző kaukázusi ember típusa ritkább. A magyarok között a nullás vércsoport rovására nagyobb az AB vércsoport részaránya, ami az AB-csoport Kárpát-medencei mutációjára utaló adat.

(Cser Ferenc vegyészmérnök akadémiai doktor, kutató. 30 éve foglalkozik a Földközi-tenger népek, 20 éve a magyarság őstörténetével. 1989 óta Ausztráliában dolgozik. Jelentősebb könyvei: Gyökerek, Benjámin, Kárpát-medence vagy Szkítia. A nemenyi.netszerkesztője.)

– Másfél évszázada erőltették ránk a kizárólagos “finnugor” eredetünk tanát, és az ezt képviselők ellenvéleményt nem tűrnek. Pedig az ortodox nyelvészkedés – amely egy sosemvolt nyelvből vezetné le a magyarság eredetét – gyenge lábakon áll. Nincs az igazát bizonyító, vagy bármilyen régészeti lelet, a tárgyi, szellemi néprajz, a népemlékezet tényeit pedig semmibe veszik.

– László Gyula vetette fel néhány évtizede, hogy a nyelvészeknek, régészeknek, néprajzosoknak és az embertannal foglalkozóknak együttesen kellene kialakítaniuk a magyarság eredetével és őstörténetével kapcsolatos elméleteket. Nem véletlenül szorgalmazta a négy tudományág művelőinek összefogását – gyökeresen eltértek egymástól az elképzeléseik.

– Nem mindennapi nyelvtudásod alapján – hisz 3 kivételével az összes európai nyelvet beszéled, és sok ókori, keleti nyelvet is ismersz – nem vagy-e elfogult a nyelvészeti bizonyítások javára?

– Valóban: vizsgálataim legfontosabb részét képezte a nyelvelemzés – hiszem az MTA elméletének is ez az alapja. Kutatásaim során egyre több, számomra is megdöbbentő tényre bukkantam.

A magyar nyelv (ha egyáltalán elfogadjuk a családfa-elméletet) nem értelmezhető a feltételezett finnugor nyelvi családfa egyik ágacskájának, hanem ennek a népcsoportnak az alapvető és meghatározó nyelve! Nyelvünk ragozása, szóképzése, saját szavainak tömege, szóbokrai, kifejezőképessége hihetetlen magas szintű – mindamellett szókészletének zöme ősi.

Az úgynevezett “finnugor” nyelvek leginkább éppen a magyaron keresztül mutatnak hasonlóságot, és nem fordítva! A nyelvrokonság mértékét kifejező ún. glattokronológia szerint megbecsült rokonsági fokuk rendkívül kicsi, vagyis e nyelvek elválásának kikövetkeztetett időpontja roppant régi. A hivatalosan legközelebbi rokonnak tekintett vogul és osztják nyelvektől legalább 7 (hét) évezrede, a finn csoportétól pedig legalább 14 (tizennégy) évezrede el kellett válni!

Ez a becsült elválási idő eleve cáfolja a nyelvészet állítólagos eredményeire épített származási (“finnugor családfa”) elméletet – amit egyébként a régészet is mereven tagad!

– A nemzeti oldalon sok híve van a sumér eredetnek, amely elképzelés egyébként kapcsolódik a XIX. századi “ugor-török háborúhoz”, amely vitában a turk /török/ eredet egyik változataként szerepelt először.

– A sumér nyelvtől való távolságunk kizárja ennek lehetőségét. Ha csak az erőltetett szóegyezéseket tekintjük, akkor is 9 (kilenc) évezreddel ezelőtt kellett volna elválnunk, amikor még sumér önazonosság nem is létezett! De ha a valódi nyelvészeti bizonyítékokat vizsgáljuk, még régebbre kellene visszanyúlnunk.

– Milyen természeti-társadalmi viszonyokra következtethetünk ezekben az ősi időkben?

– A magyar nyelv szervezettsége alapján nem lehet különböző össze-vissza csavargó csoportok közös nyelve, hiszen ekkora szervezettségre több évezredes letelepült életmód ad csak lehetőséget. Márpedig a sztyeppei eredet ezzel ellentétes viszonyokkal jár. Nagy sűrűségű, több évezredes, viszonylag zavartalan műveltséget sztyeppei területen nem találunk, ellenben a Kárpát-medencében és közvetlen környezetében (különösen a keleti lejtőkön) volt ilyen műveltség.

A magyar népművészet hihetetlenül gazdag és alapvetően mellérendelő szemléletet tükröz. Egyedülálló képi világú népdalaink, valamint regéink, ősi szemléletű meséink száma nagyságrendekkel haladja meg Európa összes többi műveltsége hasonló termékeinek számát. A képi ábrázoló művészet ugyancsak mellérendelő, és a lélekelemeket ábrázolja; ragadozó állatokat, harcias elemeket csak elvétve találunk, a tükör-szimmetria pedig hiányzik. Ez harmonizál a magyar lélekhittel, mert az élők és holtak országa nem tükörképe egymásnak – ahogy például a keltáknál van – hanem pusztán szintbéli különbség van közöttük. Gondoljunk csak az életfa-motívumra, vagy Erdélyi Zsuzsanna e téren való feltáró munkájára.

– És a zenei anyanyelvünk? Egyszer Kiszely István megajándékozott egy felvétel-sorozattal, amelyen ujgur lány énekelt állítólagos magyar pentaton motívumokat – sajnos ezek “új stílusú”, vagyis néhány százada született népdaloknak bizonyultak. Ez megrendítette hitemet a zenei alapnyelvünkre épített rokonításban.

– A magyar zenei alapnyelv pentaton. Ez a zene alapvetően idegen a környezetünk zenéjétől, ellenben harmonizál más ősi területek zenéjével. Népi táncaink viszont ellenpontosak. Ez azt jelenti, hogy míg a zene nyelvünk első szótagú hangsúlyozásának megfelelően zeng, a táncban a hangsúlyos zenei pontnál nem dobbant, hanem akkor emeli fel a lábát a táncos. Hasonló táncot látunk Európa másik ősnépénél, a baszkoknál.

– Van más hasonlóság is?

– A baszk is ragozó nyelv, de eltérő módon, úgynevezett ergatív nyelv. De például a többesszámot következetesen “k”-val képzi, mint a harmadik ősnyelv, az örmény is.

– Lassacskán az embertani bizonyítékokhoz érünk. A finnugor leszármazástan hívei is elismerik, hogy az általuk legközelebbi rokonoknak kinevezett obi ugorok mongol, illetve iráni rasszjegyűek, embertanilag tőlünk teljesen távol esnek.

– A magyarság jellegzetesen közép-európai, a genetikai vizsgálatok szerint az egyik európai ősgén kiemelt részarányú hordozója. A magyar népességben gyakoriak a cro-magnoni embertípusból levezethető úgynevezett hideg égövi típusok, míg az európai népességet viszonylag nagy arányban jellemző kaukázusi ember típusa ritkább. A magyarok között a nullás vércsoport rovására nagyobb az AB vércsoport részaránya, ami az AB-csoport Kárpát-medencei mutációjára utaló adat.

– A mi családunk is AB vércsoportú.

– A férfiakról fiú utódokra öröklődő gén – Y kromoszóma – egy szakasza szabadon megváltozhat. Minthogy a változás sebessége nem túlzottan nagy, ez lehetővé teszi, hogy nagyon hosszú időszakokat átfogva vizsgáljuk a származásfa alakját, kapcsolatait. Bizonyos változások megmaradnak az újabb változásoknál, ezért meghatározható, hogy egyes jellegzetességek milyen őshöz kapcsolhatók.

A magyar lakosságot kétharmad arányban jellemző variáció Európa nagyon ősi gén-variációjának felel meg. Egy másik, de Európa nyugati területét jellemzővel egyetemben ez már csaknem a lakosság háromnegyed részénél megtalálható. De a génkutatást bővebben lehetetlen egy rövid beszélgetésben kifejteni, legyen elég ennyi.

– No igen: a “Kárpát-medence vagy Szkítia” c. könyvedben úgy a nyolcvanadik génnél tovább lapoztam… Jelzem: Hóman Bálint, évtizedekkel a génkutatások előtt is már európai ősnép-jellegünk mellett állt ki az „Ősemberek, ősmagyarok” c. könyvében – helyesen ráérezve a később születendő tudomány eredményeire.

És mit mutat ki a tudomány a finnugornak nevezett többi népeknél?

– Létezik egy fiatalnak nevezhető génvariáció, (talán 4 évezredesnek, de semmi esetre sem több, mint 10 évezredesnek számítják), amely a vélt vérrokonoknál – finnugor népek – meglehetősen komoly százalékarányban megtalálható és ez a magyar lakosságból teljesen hiányzik.

A származásgenetika így összhangban van a nyelvi és embertani elemzés adataival: a magyar lakosság zömmel őseurópai, már pedig az őseurópaiak a jégkorszak idején nem éltek északon, nem éltek az Urál környékén, hanem a nyugat-európai telepeken felül (pl. Dordogne völgye és környezete, Franciaország) zömmel a Kárpát-medencében és annak keleti külső területein, kb. a Dnyeper vonaláig.

– Vagyis, ha jól értem: a Kárpát-medencén kívül a szintén ősnép baszkok mai franciaországi területének környékén (Béarn, Lapurdi, Zuberoa) és a Csángóföldön.

– Igen, ez minden valószínűség szerint így van. A baszkok szinte kizárólag az ősnépet jellemző nullás vércsoportúak.

– A székely-magyar rovásírásra roppant büszkék vagyunk. Segít bennünket őseink megtalálásában?

– A Kárpát-medence újkőkori műveltségei írtak. Írásjeleik rovásjelek voltak, és ezeket találta meg a méltatlanul (tudatosan) elfeledtetett Torma Zsófia az 1870-es években a tordosi cserepeken és ezek jelentek meg a tatárlakai amuletten is. Ezek kora Kr.e. 5-6. évezred, amikor Mezopotámiában még nem használták a későbbi rovásjelekhez hasonlító jeleket!

Ezek az írásjelek – melyek Közép-Európa több műveltségében is megtalálhatók – legalább másfél évezreddel megelőzik a sumér írás képi formáját is. A kárpát-medencei rézöntő műveltség írt tehát, de nem kereskedelmi feljegyzéseket, hanem föltehetően rövid vallási feljegyzéseket. Az írás közeli utóda a lineáris A írás, amit még ma sem tudtak megfejteni. A későbbi lineáris B írást már a kereskedelmi följegyzések révén megfejtették, de a korábbi, és a Kikládoktól északra, az európai földrészen egészen a Kárpát-medence északi pereméig ismert írásjeleket még nem. Minthogy az itteni műveltségek mellérendelő szemléletűek voltak (például nem volt embert formáló kerámiájuk), ezért az indoeurópaiak gondolatmenete és nyelve alapján az írás megfejtése reménytelennek látszik. De csak az indoeurópaiak gondolatmenete alapján reménytelen – magyar alapján azonban nem!

– Pap Gábor használta először a “honfoglalás” helyett a “hazatalálás” kifejezést. Hogyan illik “európai ősnép” mivoltunkba a népemlékezet hun-magyar mitológiája, vagy Árpád honfoglalása? Ferenczi István Mihály kolozsvári professzor már a XX. század közepén Árpád népének gyér létszámú sírjai mellett az általa avaroknak nevezett őslakosok ezres létszámú sírjait kutatta fel. Ez a régészeti álláspont egyezni látszik az előbb elmondottakkal.

– A honfoglalás idején ezen a területen is bizonyíthatóan jelen volt a kettős kultúra a maga külön hatalmi és az ettől megkülönböztethető letelepedett, földművelő jellegzetességeivel. A hunoktól kezdődően a betelepedett katonanépek a területen a nyugati hódítás elleni védelmet nyújtották és a műveltségek így ötvöződtek. A sztyeppei műveltség azonban zömmel a Kárpát-medence sztyeppei területére korlátozódott és néhány emberöltő alatt a területet jellemző műveltségben feloldódott. Árpád ‘honfoglalóival’ és a keresztény műveltségi és hatalmi körhöz való csatlakozás után az immár latin betűs írások a kor jellemzőit továbbítják a jelenbe, a korábbi rovásírásos emlékeket elpusztították.

– Döntő jelentőségű, írásos feljegyzés áll-e rendelkezésünkre?

– Mellérendelő szemléletű népesség azonban nem jegyzi a történelmét, itt nincs a heroizmus által diktált emlékezési kényszer. Jegyzi ellenben a nevelő célzatú meséket, történeteket, dalokat, regéket. Minthogy a hun időkig ezen a területen sem királyság, sem komoly mértékű földtulajdon nem mutatható ki, dicsőséges eseményekre sem számíthatunk – mint ahogy nincsenek is. A korábbra feltételezhető följegyzések minden valószínűség szerint csakis a tárgyi tudást és a vallási rítus szóbeli elemeit rögzíthette. Bizonyítja az a tény, hogy a Bibliát az ebben a korban használt magyar szavakkal szinte teljes egészében le lehet magyarra fordítani, idegen szavakat csakis a vallási intézmények újabb keletű megnevezésére kell igénybe venni!

Összefoglalóan arra a következtetésre jutottam – és ebben a vonatkozásban kapcsolódtunk össze Dr. Darai Lajossal és készítettünk több könyvet is együtt -, hogy a magyar nyelvű műveltség, ember és nép alapvetően a Kárpát-medence őslakosa, akihez az évezredek során mindenkori létszámánál jóval kevesebb sztyeppei lovas-pásztor is csatlakozott és a helyiek nyelvét, műveltségét átvéve azzal ötvöződött. A Medence őslakossága végig megtartotta nyelvét és mellérendelő felfogását – egészen napjainkig. Környezetével való konfliktusainak forrása nem az itteniek harcos, hódító szemlélete és viselkedése, mert ez a szomszédait jellemzi, ezzel szemben az őslakosok évezredek óta védekező magatartást tanúsítanak. A Kárpát-medencében évezredekig virágzó nagy sűrűségben letelepedett, mellérendelő szemléletű műveltséghez valami utódnyelvnek kell tartozni, aminek követelményeit a magyaron kívül egyetlen jelenlegi medencei nyelv sem elégít ki. A magyar nyelvű műveltséghez pedig nagy sűrűségű, hosszan tartó letelepedett életmódnak kell tartozni, amit Eurázsia belátható területein sehol másutt, mint a Kárpát-medencében nem találunk meg.

A magyar nép, nyelv és műveltség Kárpát-medencei eredetének gondolata az ismert nyelvi, régészeti, embertani és néprajzi adatokkal összhangban van, ezért valljuk és állunk ki mellette.

Sárközy Csaba

Hunhír.info